2009. május 15., 10:132009. május 15., 10:13
Vasárnap, május 17-én este Szőnyi Zoltán irányításával a Marosvásárhelyi Művészeti Gimnázium legtehetségesebb tanulói mutatkoznak be a közönségnek. Kedden este kamarazene-koncert lesz. „Ezt az idei, olaszországi földrengés áldozatai emlékének szenteljük”– mondta lapunknak a filharmónia igazgatója, Vasile Cazan. Ifj. Csíky Boldizsár zongoraművész mellett az olaszországi Gli Archi del Cherubino kamarazenekar játszik.
Csütörtökön, május 21-én este a Finnországból érkező Bogányi Tibor vezényel, zongorán Bogányi Gergely játszik, aki visszatérő szereplője a Marosvásárhelyi Zenei Napoknak. Ekkor immár Marosvásárhelyen is bemutatják Csíky Boldizsár Gulag című alkotását, amelyet első ízben Kolozsváron hallhatott a közönség. Bogányi Gergely Chopin-művet ad elő, majd Brahms c-moll szimfóniája zárja az estet.
Május 24-én, vasárnap az opera és operett lesz a főszereplő, az esten Szabó Bencző Kincső, Molnár Mária, Boros Emese, Marian Somesan és Buta Árpád énekel. Kedden, május 26-án Erich Bergel-emlékestet tartanak a Vártemplomban. Előtte a templom gótikus termében bemutatják Gheorghe Musatnak a néhai karmesterről írt könyvét, majd Csíky Boldizsár zeneszerző idézi Erich Bergel emlékét. A koncerten a Consort Együttes játszik.
A kéthetes program május 28-án rendkívüli vokálszimfonikus koncerttel zárul majd, amely két évfordulóhoz kapcsolódik: Händel halálának a 250. évfordulója alkalmából Molnár Tünde orgonaművész, valamint négy kiváló énekes: Borsos Edit, Ana Rusu, Szilágyi Zsolt és Gheorghe Rusu adják elő a szerző g-moll orgonaversenyét, francia karmester, Alexendros Myrat vezényletével. Utána Haydn halálának a 200. évfordulójára emlékeztet a másik mű: a Nelson mise.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.