
Karácsonyi Zsolt Hamlet a túli tárlaton. Havazás című versével nyit a Helikon február 10-i száma. A lapszám közli Adrian Lăcătuş Mircea Cărtărescuval készített interjúját Szonda Szabolcs fordításában.
2015. február 13., 13:342015. február 13., 13:34
Benő Eszter Günter Kunter verseit fordítja magyarra. Prózával Ilyés Krisztina jelentkezik, ugyancsak verssel Ozsváth Zsuzsa, Varga Sándor György, Varga Melinda, Lászlóffy Csaba és Bogdán László. Ez utóbbi szerző Ferenczes Istvánt köszönti Augusztusi havazás című írásában, verseit is neki dedikálja.
Botházi Mária a szintén hetvenéves Cseke Pétert és munkásságát üdvözli. Esszét Serestély Zalántól Férgek és nemzetek címmel olvashatnak az érdeklődők, illetve Szőcs Istvántól, a Morgondiózus jegyzetek VIII. fejezetében. Pomogáts Béla kritikájában Lászlóffy Csaba két kötetét méltatja. Gergely Borbála Csender Levente Murokszedők című novelláskötetéről ír.
A Kinematográf Jakab-Benke Nándortól filmkritikát jegyez. A Theátrumban a januárban elhunyt Kötő József színháztörténészre Bartha Katalin Ágnes emlékezik. A Fülszövegeket Xantus Boróka jegyzi, a képzőművészeti és komolyzenei rovat szerzői Túros Eszter és Jakabffy Tamás.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.
szóljon hozzá!