2010. november 26., 04:182010. november 26., 04:18
A színház-fenntartó önkormányzat azonban csak akkor írja ki a pályázatot a színház-igazgatói tisztségre, amikor a folyamatban levő, kulturális igényekre vonatkozó felmérés elkészül. A tanulmány alapján határozzák majd meg a Kovászna megyében működő művelődési intézmények szerepét és feladatkörét, ez alapján dolgozzák ki a művelődési stratégiákat és írják ki a pályázatot a színház-igazgatói tisztség betöltésére. A csütörtöki tanácsülésen újabb vita alakult ki a színházról a helyi képviselők között. Bocsárdi László írásban kérte, hogy tekintsenek el a szerződésben vállalt nagyszínpadi előadástól, mivel a teátrum anyagi helyzete nem teszi azt lehetővé. Javasolta, hogy a hónap elején bemutatott Shakespeare A velencei kalmár című darabot, amely a színház nagytermének színpadára felépített kis nézőtér előtt játszódik, fogadják el nagyszínpadi produkciónak. Keresztély Irma képviselő kifejtette, 140 ezer lej lett volna a nagytermi produkció díja, A velencei kalmárt 55 ezer lejből állították színpadra. Ha Bocsárdi az elmúlt hónapokban nem alkalmazza Nagy Sándor gazdasági és Deák Gyula Levente ügyvezető igazgatókat, maradt volna pénz nagyszínpadi előadásra. A testület azt is kifogásolta, hogy a darab próbái már augusztusban elkezdődtek, de a színház csak októberben kérte, hogy az önkormányzat tekintsen el a nagyszínpadi előadástól. Végül ebben a kérdésben nem döntöttek, újra megvitatják a kulturális bizottságban. Amint arról beszámoltunk, a Tamási Áron Színház olcsóbb kistermi előadásokra építi az idei évadot, hogy a kisebb költségvetés ne okozzon színvonalbeli csökkenést.
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.