
Fotó: Facebook/Ungvári Tamás
Életének 89. évében szombaton meghalt Ungvári Tamás Széchenyi-díjas író, kritikus, műfordító – tájékoztatta a család az MTI-t.
2019. június 29., 17:582019. június 29., 17:58
Ungvári Tamás Budapesten született 1930. szeptember 25-én. 1952-ben végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) magyar-angol szakán, ezután a Csillag című laphoz került, ahol hamarosan rovatvezető lett.
Később dolgozott a Magyar Nemzetnél, a Budapester Rundschau szerkesztőjeként és a Petőfi Színház dramaturgjaként.
1989-ig a Magyar Tudományos Akadémia Színháztudományi Bizottságának tagja, és két cikluson át a nemzetközi P.E.N. Club magyar tagozatának főtitkára.
A hatvanas évek végétől többször tanított külföldön: oktatott a Cambridge-i Egyetemen, a kaliforniai Fulbright-on, a Columbia, a Yale és a Harvard egyetemeken, valamint a Zsidó Egyetemen.
Fordítóként elsősorban angol és amerikai drámákat ültetett át magyarra, jelentősebb műfordításai közé tartozik Arthur Miller: Az ügynök halála, Bertolt Brecht: Galilei élete, valamint Graham Greene négy regényének adaptálása magyarra.
Lezáratlan nyomozás címmel egy önéletrajzi ihletésű művet is publikált. 2010-ben jelent meg A „zsidókérdés” magyarországi története című könyve. A Nyomtalanul – A gyilkosok köztünk vannak című munkája unokatestvére, Elbert János irodalomtörténész felderítetlen halála után kutat. Legújabb műve az idei könyvhétre jelent meg A gólem és a prágai rabbi címmel.
Ungvári Tamást 1985-ben József Attila-díjjal, 2007-ben Aranytollal, 2010-ben Széchenyi-díjjal tüntették ki, Budapest díszpolgára lett, és megkapta a Magyarországi Zsidókért Díjat, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elismerését is.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.
szóljon hozzá!