
Életének 76. évében hosszú betegség után kedden elhunyt Lászlóffy Csaba József Attila-díjas kolozsvári költő, novellista, drámaíró, műfordító, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja – közölte szerdán internetes oldalán a Szabadság kolozsvári napilap.
2015. április 15., 10:442015. április 15., 10:44
Lászlóffy Csaba Tordán született 1939-ben, a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetemen szerzett magyar nyelv és irodalom szakos diplomát 1960-ban. A kolozsvári Szabadság napilap, majd a Dolgozó nő, később a Családi tükör hetilapok szerkesztőségében dolgozott. Írói indulása a Forrás-nemzedékhez kötődik. Költőként és prózaíróként egyaránt jelentőset alkotott. Több mint negyven kötete jelent meg.
1964-ben a Román Írószövetség költészeti díját kapta, 1997-ben Berzsenyi-díjjal, 2005-ben József Attila-díjjal, 2009-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki.
„Műveire az erdélyi magyar sors tragikumát történelmi mélységekben és párhuzamokban érzékeltető veretesség, erkölcsi látásmód és a sokszínű (abszurd, groteszk) modernség egyaránt jellemző... Határozott történeti tudatosság, etikai ítélőképesség, példázatos sorsvállalás és magatartásvizsgálat adja műveinek szilárd erkölcsi karakterét, gondolati és hangulati erőteljességét” – méltatta Lászlóffy Csaba munkásságát Bertha Zoltán irodalomtörténész.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.
Szatmárnémetiben rendez Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, aki a Harag György Társulattal állítja színpadra Eugène Ionesco: A kopasz énekesnő című műve alapján készülő előadást.
szóljon hozzá!