Meddig tart a felelősség?

Minél rettenetesebb, minél megrázóbb az az esemény, annál inkább – szeretjük hinni, hogy a dolgoknak oka van, és a tragédiák elkerülhetők lettek volna, ha valaki valamit valahol nem csinál rosszul, és könnyedén válunk megveszekedett freudistává, aki hiszi és vallja, hogy a diktátort gyerekkorában molesztálták, a tömeggyilkost elhanyagolták, Hitlernek szegénynek ilyen-olyan komplexusai voltak, a norvég merénylőt pedig nem ringatta eleget az anyukája.

Ebből egyenesen következik, hogy kedvenc hobbink a hibáztatás, és ki más lenne felelős egy eltévelyedett, iskolában fegyverrel hadonászó gyermek tettéért, mint az édesanyja? Lynne Ramsay skót rendező filmje, a Beszélnünk kell Kevinről – Gus van Sant Elefántjához hasonlóan – épp ennek az ellenkezőjét állítja: azt, hogy létezik értelmetlen erőszak és értelmetlen halál, és van, amire hiába keresünk ésszerű magyarázatot, mert egyszerűen nincs.

A Lionel Shriver 2003-as sikerkönyvéből készült filmről lehetetlen úgy írni, hogy legalább valamennyire ne áruljuk el a végét – ám garantált, hogy a végkifejlet ismeretében sem lesz kevésbé megdöbbentő élmény a Beszélnünk kell Kevinről. A Tilda Swinton alakította középkorú hölgyet a kisvárosban, ahol magányosan él, mindenki gyűlöli – nem kicsinyes félrenézésekről és csípős megjegyzésekről beszélünk, hanem a nyílt utcán elcsattanó pofonokról és ehhez hasonló inzultálásokról. Nem volt ez mindig így: Eva Katchadourian asszonynak valaha szerető férje és két szép, egészséges gyermeke volt.

A nagyobbik egy szép szemű, sötét hajú fiú: Kevin. De Kevinnel kezdettől valami baj volt. Már pelenkás korában sem szerette az anyját, csak az apjához volt képes kötődni, a pelenkáskor pedig igencsak elhúzódott, mert Kevin szántszándékkal nem volt hajlandó megtanulni a szobatisztaságot. Pár évvel később megszülető húga vidám és kiegyensúlyozott kislány lett, a bátyus agressziója, gonoszsága viszont egyre nőtt. Miközben Evában egyre erősödik a gyanú, hogy a kislány kedvenc háziállata nem véletlenül landolt a konyhamalacban, később pedig a gyerek egyik szemét sem baleset miatt vesztette el, férje hallani sem akar arról, hogy az elsőszülöttel valami ne lenne rendben.

Bár könynyelműen kijelenthetnénk, hogy a rosszindulatú kölyökkel szemben az anya számtalan hibát elkövet – elveszíti a türelmét, maga is agresszívvá válik, majd bocsánatot kér –, nyilvánvaló, hogy a gonoszság a fiú természetéből fakad.

Hogy hihető, reális-e a film állítása, nem tudom, de az biztos, hogy érdemes megfontolni a felvetést. A fiú által elkövetett többszörös gyilkosságért mennyiben tehető felelőssé a szülő? Lynne Ramsay szerint egyáltalán. Világosan látszik ugyanis, hogy a kisebbik gyerek, aki pontosan ugyanazokkal a szülőkkel nevelkedett rövid élete során, mint a bátyja, nem mutatja semmilyen jelét az ördögi indulatoknak, sőt még testvére iránt sem érez haragot, pedig nem csak Eva számára nyilvánvaló, hogy félvakságáért Kevin a felelős.

A film problémafelvetése annyira erőteljes, hogy még jelen írásomban is mindeddig csak ezt tárgyaltam, pedig éppen ennyire jelentős a formai megoldások kifinomultsága. Hosszúra nyújtott, furcsán megvilágított és gyakran formabontó módon komponált képek, videoklipszerű jelenetek, az időrendre fittyet hányó vágás – ebben a stilisztikailag erőteljes közegben hárul Tilda Swintonra az a feladat, hogy színészfilmmé formálja ezt a mozit, és az „érdekes arcú” lexikonbejegyzés illusztrációjának is beillő Oscar-díjas színésznő élete kétségkívül egyik legnagyobb alakításával veszi az akadályt.

A Beszélnünk kell Kevinről az idei cannes-i versenyprogramban nyerte el a zsűri tetszését, az októberi Londoni Filmfesztiválon pedig fődíjat kapott, a főszereplőnő pedig már több díjat is hazavihetett. Tekintve, hogy az amerikai bemutató még várat magára, további kritikai elismerésekre számíthat a film, ám mivel nem tartozik a könnyen emészthető alkotások közé, nem valószínű, hogy tömegek tolonganak majd azon néhány mozi bejáratánál, ahol levetítik.

Beszélnünk kell Kevinről (We Need to Talk About Kevin. Brit–amerikai thriller, 112 perc, 2011). Rendező: Lynne Ramsay. Írta: Lynne Ramsay, Rory Kinnear (Lionel Shriver regénye alapján). Kép: Seamus McGarvey. Zeneszerző: Jonny Greenwood. Szereplők: Tilda Swinton, John C. Reilly, Ezra Miller. Értékelés az 1–10-es skálán: 9