Hirdetés

Másnaposság, közélet és irodalom

Három visszatérő magyarországi vendége volt az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) és az Előretolt Helyőrség Szépirodalmi Páholy évzáró irodalmi fesztiváljának: Cserna-Szabó András prózaíróval, Szálinger Balázs költővel és Elek Tibor irodalomkritikussal Karácsonyi Zsolt költő beszélgetett szombaton a kolozsvári Bulgakov kávéházban.

2008. december 15., 09:412008. december 15., 09:41

Cserna-Szabó Puszibolt című, idén kiadott kötetéről, valamint a Darida Benedekkel közösen írt, tavaly megjelent Jaj a legyőzötteknek, avagy süssünk-főzzünk másnaposan című könyvéről hallhatott a közönség. Utóbbi kiadvány ötlete egy váci kocsmában vetődött fel, a szerzők előzetesen egyeztettek, melyik fejezetet ki írja, így készült a Szókratésszel, azaz „az első nagy katzenjammerológiai alapvetéssel, Platón Lakomájával” kezdődő, és a jövőben, a „varázstalanítással” véget érő mű – mesélte a prózaíró.

A mostanában, főként a Kalevala újraírójaként, színpadi szöveggé alakítójaként emlegetett Szálinger Balázs idén megjelent Százegyedik év című kötetében két eposz és egy verses regény olvasható, mely utóbbiban egy budapesti kerületi önkormányzatban gyűjtött tapasztalatairól számol be. „Egyik kritikus azt írta, hogy az önkormányzat nagy erőket mozgósít, hogy felvásárolja a könyveket, de nem tudom, ennek mennyi a valóságalapja. A szövegben, két szereplőt leszámítva, mindenki beazonosítható, és olyanok is vannak köztük, akik az országos politikában is ismertek” – mondta a költő, aki szerint a közélet nem divatos téma a mai magyar irodalomban, de úgy véli, a poétának arról kell írnia, ami foglalkoztatja.

Elek Tibor az utóbbi több mint két évtized kritikáiból, tanulmányaiból és nyilvános beszélgetéseiből összeállított Magatartások és formák – Magyar irodalom Erdélyben tegnap és ma című, idén megjelent kötete kapcsán beszélt. Mint mondta, nincsenek különböző magyar irodalmak, de a magyar irodalom irányzatait, ideológiáit és területét tekintve különbözőképpen tagolódik, ezért kijelenthető, hogy nem egységes a magyar irodalom, de egy.

A beszélgetést követően a Toldi étteremben tartották meg az E-MIL idei gálaestjét, amelyen a liga elnöke, Orbán János Dénes átadta az idei Irodalmi Jelen- és Méhes György-díjakat. Az Irodalmi Jelen folyóirat Kritika-díját a lapnál végzett rovatvezetői munkásságáért és az idén megjelent kritika-, tanulmány- és beszélgetésgyűjteményéért Elek Tibor, a prózadíját pedig Puszibolt című kötetéért Cserna-Szabó András vehette át. A lap költészeti díját Weiner Sennyei Tibor az Irodalmi Jelen „kertészeként” kifejtett tevékenységéért, valamint a Tengerszint feletti magasság meghatározása című kötetéért kapta. Az E-MIL két Méhes György-díját, a legnagyobb feltűnést keltő induló szerzőnek szánt debütdíjat Jancsó Noémi vehette át Emotikon című kötetéért, a Nagydíjat pedig a franciaországi Jean-Luc Moreau költő, műfordító, egyetemi professzor kapta fordítói munkásságáért és Bánffy Miklós Erdély trilógiájának francia fordításáért, amely Franciaországban nagy sikernek örvend, tízezer példányban fogyott el. A francia alkotó díjazásakor Egyed Emese mondott laudációt.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál

Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott

Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott
2026. július 03., péntek

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését
2026. július 02., csütörtök

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron

Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
Hirdetés
Hirdetés