Hirdetés

Más városok fele is nyitana a Filmtettfeszt

•  Fotó: Biró István

Fotó: Biró István

Több szempontból is sikeresebbnek mondható az idei, Kolozsváron október 6. és 9. között megrendezett Filmtettfeszt az előző évek kiadásainál – tudtuk meg Zágoni Bálint főszervezőtől.

Kőrössy Andrea

2011. október 10., 05:112011. október 10., 05:11

„A nézőszám viszonylatában egyértelműen eredményesebb fesztiválról beszélhetünk, hiszen míg tavaly körülbelül 2000 látogatót jegyeztünk, idén 2300-2400 néző érdeklődött a vetített filmek iránt. Emellett a bemutatott alkotások tekintetében sem panaszkodhatunk, minőségi filmeket sikerült elhoznunk a kolozsvári közönségnek” – részletezte a főszervező.

Mint mondta, idén első alkalommal egy másik várost is sikerült bevonni a rendezvénybe, szombaton ugyanis Nagyváradon került sor vetítésekre. „Nemcsak megtartani, de emelni is sikerült az előző évekhez képest a színvonalat. Örömmel tölt el az is, hogy megvalósíthattuk a szakmai kerekasztal-beszélgetést, amelyen számos erdélyi filmes műhely, valamint romániai és magyarországi pályáztató intézmények képviselői vettek részt” – mutatott rá Zágoni Bálint. A kerekasztal-beszélgetéssel kapcsolatban a főszervező úgy gondolja: kezdő lépést jelentett az erdélyi magyar filmesek támogatási problémája szempontjából, véleménye szerint a gondok egy részére a közeljövőben megoldást találnak a szakemberek. Mint mondta, az eseményen jelen volt például Néder Sarolta, a magyarországi Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap képviselője, aki meghallgatta és feljegyezte az erdélyi magyar filmesek problémáit. Az utóbbi évek válogatott magyar filmalkotásain kívül az egyik legérdekesebb vetítés minden bizonnyal a filmtörténeti jelentőségű A tolonc című 1914-es Kertész Mihály-film bemutatója volt. A pár éve megtalált és azóta restaurált némafilmet Kolozsváron mutatták be második alkalommal, elsőként Olaszországban, a pordenonéi némafilmfesztiválon vetítették. Ez az egyetlen fennmaradt filmalkotás, amelyben Jászai Mari is szerepel, a korszak olyan hírességeivel, mint Szentgyörgyi István vagy Várkonyi Mihály. A kolozsvári vetítést Szép András élő zongorajátéka kísérte.

A következő évek terveivel kapcsolatban a főszervező kifejtette: szeretnének még változatosabb kiegészítő programokkal készülni. „Különböző workshopokat ugyan eddig is tartottunk, ezenkívül gondolkodunk egy kifejezetten gyerekeknek szóló animációs műhely megszervezésében, könyvbemutatókban, és szeretnénk hagyományt teremteni a Nagyváradon, illetve – lehetőség szerint – más városokban megvalósított vetítésekből. Noha a Filmtettfeszt elsődleges célja az elmúlt évek magyar filmjeinek bemutatása az itteni közönségnek, más programpontok is kapcsolódhatnak a rendezvényhez” – mutatott rá Zágoni Bálint.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés