
Marosvásárhelyen szervezik meg 2014-ben a Román Színházi Szövetség (UNITER) évente megtartott ünnepi gálaműsorát, amelyen díjazzák az előző évad legjobb romániai előadását, a legjobbnak ítélt színészeket, rendezőket és egyéb színházi szakembereket.
2013. december 01., 14:402013. december 01., 14:40
A román közszolgálati televízió által közvetített esemény házigazdája a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház lesz április 28-án, társszervezője a Maros megyei önkormányzat – közölte pénteken Gáspárik Attila, a színház vezérigazgatója az MTI-vel.
Az UNITER-gála helyszíne az idén a századik évfordulóját ünneplő marosvásárhelyi Kultúrpalota lesz. Gáspárik felidézte, hogy idén tavasszal a gálaműsort – amelyet szinte mindig Bukarestben tartottak – Iaşi-ban szervezték meg, és javasolta az UNITER-nek, hogy teremtsenek hagyományt a más romániai városokba való költözésből. Azzal érvelt, hogy így a gála nemcsak egy esemény lesz a sok közül Bukarestben, hanem nagyobb figyelmet kap azáltal, hogy az illető város arra az időszakra a színház fővárosává válik. Az UNITER elfogadta az érvét, így több város is megpályázta a rendezési jogot, amelyet végül Marosvásárhely nyert meg.
Gáspárik hozzátette: a marosvásárhelyi színháznak az utóbbi években elért szakmai eredményei és a nézőszám-növekedés is predesztinálta az intézményt arra, hogy otthont adjon az UNITER-gálának, amelyen jelen lesz a romániai színházi szakma és számos külföldi vendég, valamint a román királyi család tagjai. A színházigazgató szerint az UNITER-gála jó alkalom arra is, hogy jobban bekerüljön a köztudatba a szecessziós stílusban épült és nemrég önkormányzati támogatásból felújított marosvásárhelyi Kultúrpalota, amely Románia és a térség egyik legszebb közművelődési létesítménye.
Maga a gála egy háromórás televíziós műsor, de erre az alkalomra egy minifesztivált is terveznek, így az ünnepség a gála előtt két nappal már elkezdődik. Gáspárik a tervezett programból kiemelte, hogy a legjobb előadás díjra felterjesztett három produkciót is bemutatják az erdélyi városban.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
szóljon hozzá!