Hirdetés

Marad a két színház Nagyváradon

Nem vonta vissza a Bihar Megyei Tanács a nagyváradi színház kettéválasztásáról szóló határozatait, bár a kormánybiztos felszólította a testületet a döntés mélyreható elemzésére, illetve visszavonására. A megyei önkormányzat képviselői tegnapi rendes ülésükön csak módosították az átszervezésre vonatkozó határozatokat.

Nagy Orsolya

2011. február 25., 01:362011. február 25., 01:36

Mint arról korábban már beszámoltunk, a Bihar Megyei Tanács három nagyváradi kulturális intézmény teljes átszervezéséről döntött nemrég. Ennek értelmében a Nagyváradi Állami Színház román, illetve magyar társulata Iosif Vulcan és Szigligeti Színház néven működik tovább, beolvasztva az Árkádia Gyermek- és Ifjúsági Színház, illetve a Nagyváradi Állami Filharmónia egy-egy művészcsoportját. Az eredetileg Iosif Vulcan, tegnap Regina Maria névre keresztelt román színházhoz kerül a filharmónia Crişana Néptáncegyüttese és a bábszínház román társulata, a Szigligetihez pedig a Nagyvárad Táncegyüttes, illetve a magyar Liliput Társulat. A filharmóniának gyakorlatilag csak a szimfonikus zenekar és a kórus marad. A döntés ellen román lakosok már aláírásokat is gyűjtöttek, illetve gyertyás demonstrációt tartottak a színházépület előtt.

Gavrilă Ghilea kormánybiztos kedden juttatta el figyelmeztetését a megyei önkormányzathoz. Ebben pontokba szedve leírja, melyek a kifogásai az átszervezésre vonatkozó négy határozat ellen. Először is nem tartalmaz rendelkezést a székház és a javak, valamint az alkalmazottak átvételéről, illetve a személyi leépítésekről, és nincs szó az új intézmények költségvetéséről sem. Emellett a prefektus szerint nem is valódi átszervezésről van szó, hanem bizonyos intézmények megszüntetéséről és újabbak létrehozásáról, és nem tartja be azt a törvényt, amely szerint egy szerkezeti felépítést maga az intézmény javasol, a megyei tanács csak jóváhagyja azt. A kormánybiztos szerint az is illegális, hogy mielőtt a két új intézmény nevét beírták a határozatokba, nem kérték ki a névadásért felelős megyei bizottság véleményét. A leépítéseknél sem felel meg minden kitétel a törvényeknek, nem utolsósorban pedig a határozatok meghozatalát nem előzte meg közvita – áll a prefektúra indoklásában. A megyei tanács tegnapi ülésén intézkedett a szükséges módosításokról, de vissza nem vont egy határozatot sem.

Egyes sajtóértesülések szerint Dimény Levente, a Szigligeti Társulat vezetője sem maradna már sokáig a posztján. Lapunk megkeresésére a társulatvezető azt mondta, erre a kérdésre egyelőre nem válaszol, mivel az új intézmény még létre sem jött.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés