2012. május 03., 12:262012. május 03., 12:26
Móricz Zsigmond Búzakalászát Parászka Miklós rendezte, a színmű dramaturgja Budaházi Attila, díszlet- és jelmeztervezője pedig Kelemen Kata. A főbb szerepekben Kosztándi Zsolt, Kiss Bora, Lőrincz András Ernő, Márdirosz Ágnes, Kiss Andrea és Vass Csaba látható.
A kevésbé ismert darab egy vidéki kisváros polgármesterének életébe nyújt bepillantást a választási kampány időszakában. Magánember és politikus egyetlen, igen zsúfolt napját mutatja be az író. Az egész város megbolydul, hiszen nemcsak az angol kölcsön fölött kell döntésnek születnie, hanem az épülő új híd körül is furcsa bonyodalmak támadnak.
A keleti mese alapján készült A csodaforrás író-rendezője Budaházi Attila, díszlet- és jelmeztervezője Szakács Ágnes, koreográfusa Liviu Matei.
A mesejátékban Ma Da elindul a csodaforráshoz, hogy beteg édesanyjának gyógyító vizet vigyen. Útközben barátokat szerez, akik segítik, sőt, ha kell, vele együtt vállalják a veszélyeket is. Matsubo istennő azonban csak úgy adja oda a csodaforrást őrző szörnyeket megbénító varázsköteleket, ha azt visszajuttatják neki.
Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét mutatja be a Nagyvárad Táncegyüttes Mikulás ünnepén.
A 130 éves filmművészet tiszteletére 130 kortárs és klasszikus magyar alkotás érhető el ingyen öt héten át, adventtől Vízkeresztig, hétfőtől január 6-ig az idén ötéves Filmio kínálatában.
Alig egy héttel a magyarországi premier után Erdély-szerte is debütál a mozikban a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.
Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.
Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.
Jótékonysági kampányt indított az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Romániai Magyar Népzenészek Egyesülete az idős adatközlő népzenészekért, akik egész életükben a közösség szolgálatában álltak, őrizték és továbbadták hagyományainkat.
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásai apropóján Örkény István és Ödön von Horváth műveinek olvasására, illetve alkotásra ösztönzi nézőit és minden érdeklődőt.
Minden korosztály számára kínál programot a mezőségi Széken található Csipkeszegi és Forrószegi táncház, legyen szó táncbemutatóról vagy -oktatásról, tárlatvezetésről, az állandó fotókiállítás megtekintéséről vagy a rendszeresen szervezendő táncházakról.
Bogdán Zsolt, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze ezúttal Márai Sándor Füves könyv című művéből készült előadással áll a közönség elé.
Megkezdődtek a vetítések Temesváron az újjászületett szabadfalui moziban, amelyet Johnny Weissmullerről neveztek el. Az úszó- és filmcsillag, Tarzan, a majomember megformálója az egykor önálló településnek számító városrészben született.