2011. szeptember 06., 06:522011. szeptember 06., 06:52
„A történelmi Csík vármegye fellelt hagyományaiból összeállított műsorban egy ember életén és sorsán keresztül egy-egy közösség hagyományai bontakoznak ki – énekben, zenében, táncban és prózában –, példát adva egy régi kor emberi hitvallásáról, segítségül hívva önéletrajzi írásokat. A huszadik század második felétől egyre inkább elhanyagoltuk a hagyományainkat, melyek addig zavartalanul öröklődtek nemzedékről nemzedékre. Bartók Béla és Kodály Zoltán a század elején páratlan népdalkincsre talált, s a recsegő fonográffelvételeken áthallik egy tiszta, őszinte üzenet a ma hallgatójának. Olyan világ tárul elénk, melyben mindennek ideje és rendje volt” – olvasható az intézmény közleményében. A produkcióban közreműködik Györfi Erzsébet és András Orsolya, a koreográfus Varga Zoltán, zenei szerkesztő Kelemen László, jelmeztervező Lőrincz Beáta.
A turné első állomása Solymár, ahol a Hargita együttes a hagyományos solymári búcsú meghívottjaként szeptember 9-én lép fel a Művelődési Ház szabadtéri színpadán. Szeptember 10-én Hajdúnánáson lesz előadás a Művelődési Házban. Budapesten, a Millenáris Parkban az évnyitó gyermekprogram keretében szeptember 11-én lép fel a társulat. Ezt követően 12-én Egerszalókon, majd 13-án Egerben mutatják be a produkciót. Szeptember 14-én ismét Budapesten, a Hagyományok Házában szerepel az együttes két fellépéssel, délután 3 órakor, illetve este 7 órakor a Nyílt hét a Hagyományok Házában program vendégeként. A turné utolsó helyszíne Cegléd, ahol szeptember 15-én este a Művelődési Házban a Kossuth Toborzó Ünnepség megnyitóeseménye a Hargita együttes műsora. A turnét a magyar Nemzeti Erőforrás Minisztérium támogatja.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.