
A Zördög című komédiát is viszi a turnéra a társulat
Fotó: Aradi Kamaraszínház
Tizenhat nap alatt tizenhat településen 27 előadást tart Magyarországon az Aradi Kamaraszínház július 18. és augusztus 2. között a Déryné Program támogatásával – közölte szerdán a partiumi teátrum.
2021. július 14., 18:302021. július 14., 18:30
2021. július 14., 20:362021. július 14., 20:36
A színház A kolozsvári bíró című mesejátékot és A Zördög című pajzán komédiát mutatja be többnyire olyan kistelepüléseken, ahova egyáltalán nem vagy nagyon ritkán jut el színház – közölte szerkesztőségünkkel a teátrum.
A kolozsvári bíró egy ismert történetet mesél el Mátyás királyról és a kolozsvári bíróról, sok humorral, a reneszánsz kor zenéjét a mai hangzásokkal ötvöző, pergő ritmusú, kedves dalokkal. A Tege Antal rendezte előadásban a rendező mellett Éder Enikő, Katkó Ferenc, Gulyás Attila és Szabó Lajos játszik.
A Zördög című, Móricz-vígjátékokból összeállított, felnőtteknek szóló komédiát Éder Enikő, Tege Antal, Katkó Ferenc, Harsányi Attila és Tapasztó Ernő előadásában, a szabadkai Juhász zenekar élő játékával, valamint a békéscsabai Tabán Táncegyüttes táncosainak közreműködésével láthatja a közönség. A Tapasztó Ernő rendezte előadás egy színes lakodalmi forgatag eseményein keresztül enged bepillantást a korabeli Magyarország sokszor pajzán jelenetekkel tarkított szerelmi életébe. Az előadás után a Juhász zenekar tart táncházat, közreműködik Farkas Tamás, a produkció koreográfusa és a táncosok.
A két produkció 2019-ben az Aradi Kamaraszínház Szórvány Kulturális Karavánjának keretében jött létre, akkor 26 Arad megyei magyar szórványtelepülés bevonásával 11 helyszínen láthatta a közönség.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.
Egy csaknem eltűnt építészeti világ és a helyiek féltve őrzött emlékei kaptak új otthont a Szilágy megyei Kárásztelken, ahol nemrég felavatták a tájházat. Az épület nemcsak a múlt tárgyi örökségét mutatja be, hanem közösségi térként is szolgál majd.
szóljon hozzá!