2010. június 23., 10:252010. június 23., 10:25
A fesztiválon rangos külföldi fesztiválokon díjazott román filmeket is láthat a nagyérdemű, többek között olyan rendezők alkotásait, mint Cristian Mungiu, Corneliu Porumboiu, Radu Gabrea, Florin Şerban, Radu Jude vagy Adrian Sitaru.
A meghívott magyar filmek igen változatos skálán mozognak: lesznek animációs rövidfilmek, dokumentumfilmek, kis- és nagyjátékfilmek, melyeket nemzetközi szinten is díjaztak már. 11.30-kor vetítik Vranik Roland Adás című filmjét, amely 2009-ben a legjobb rendezőnek járó díjat és a sevillai egyetem hallgatóinak elismerését is elnyerte. 13 órakor a magyar rövidfilmeké a főszerep: az érdeklődők Kenyeres Bálint Cannes-ban díjazott A repülés története, Perlmann Karchi Vacsora, M. Tóth Géza Mama, Nemes Gyula Letűnt világ, Esztergályos Krisztina Variációk és az erdélyi Felméri Cecilia Kakukk című filmjeit láthatják. 16 órakor tekinthető meg Gigor Attila A nyomozó című alkotása, amely 2008-ban a Magyar Filmszemlén elnyerte többek között a legjobb forgatókönyv, a legjobb férfi alakítás díját is.
Anger Zsolt játssza a film főszerepét, az önmagába zárt Malkáv Tibor kórboncnokot, aki gyilkosként saját áldozata után nyomoz. 21 órakor Moldoványi Ferenc Another Planet – Másik bolygó című nemzetközi koprodukcióban készült dokumentumfilmjét tekinthetik meg az érdeklődők. A négy kontinensen forgatott film sikerrel mutatkozott be a 39. Magyar Filmszemlén, kategóriájában elnyerte a legjobb operatőr díját, és az országos diákzsűri a legjobb dokumentumfilmnek járó fődíjjal jutalmazta.
A 40. Magyar Filmszemle versenyfilmjei között szerepelt Gárdos Péter Tréfa című filmje, amely elnyerte 2009-ben a Budapesti Filmszemlén a legjobb rendezés díját. A film irodalmi alapanyagból, Kosztolányi Dezső azonos című novellájából építkezik, a történet a századfordulón játszódik egy papi kollégiumban, és egy gyerekgyilkosságról szól.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.