2009. november 16., 15:402009. november 16., 15:40
Vranik Roland a legjobb rendezőnek járó díjat és a sevillai egyetem hallgatóinak díját személyesen vette át Sevillában, ahol szombat este zárult Európa egyik kiemelkedő filmes eseménye. A sevillai fesztiválon 16 európai játékfilm versenyzett. A díjak sorsáról a Nicolas Roeg által elnökölt nemzetközi zsűri döntött.
A közlés szerint Magyarország 2001 óta rendszeresen részt vesz a sevillai megmérettetésen, és Vranik Roland az első magyar alkotó, akit a legjobb rendező díjával méltatott a spanyolországi fesztivál. Az Adás fesztiválkörútja folytatódik: jelenleg a pénteken kezdődött torinói filmfesztivál versenyprogramjában látható, majd a hónap végén Vranik Roland második játékfilmje a pozsonyi filmfesztiválon indul, szintén a versenyprogramban. Vranik Roland Torinóban és Pozsonyban is személyesen mutatja be a Hajduk Károly, Rátóti Zoltán, Terhes Sándor és Wéber Kata főszereplésével készült Adást, mely a Filmpartners stúdióban készült.
A film három fiútestvér sorsát követi nyomon a digitális közegtől megfosztott világban. Az alapkonfliktus az, hogy \"elszálltak\" a televíziók és a komputerek monitorjai, nincs adás. A filmben a rendező azt akarta megmutatni, ahogyan a három fiú megpróbálja mindezt túlélni. Vranik Roland első nagyjátékfilmje a Fekete kefe volt, amellyel 2005-ben elnyerte a Magyar Filmszemle nagydíját.
A Miniallűrök (2021) és a Lélekporc (2023) után TEjben, jajban, világvégÉN címmel jelent meg az UNITER- és Jászai Mari-díjas színművész legújabb verseskötete, aminek az „ősbemutatóját” Aradon tartották.
Napjaink zajos világában különösen fontos, hogy a gyerekek már kiskorukban találkozzanak a komolyzenével. A LurkOpera játékos foglalkozásai során az opera nemcsak élmény, hanem eszköz a koncentráció, kreativitás és érzelmi intelligencia fejlesztésére.
Ismét adventi turnéra indul a Kaláka. A népszerű zenekar december 4-én a budapesti Deák Ferenc téri evangélikus templomban kezdi a Szabad-e bejönni ide betlehemmel? című műsorsorozatát, és 21-én este Óbudán zárja.
Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét mutatja be a Nagyvárad Táncegyüttes Mikulás ünnepén.
A 130 éves filmművészet tiszteletére 130 kortárs és klasszikus magyar alkotás érhető el ingyen öt héten át, adventtől Vízkeresztig, hétfőtől január 6-ig az idén ötéves Filmio kínálatában.
Alig egy héttel a magyarországi premier után Erdély-szerte is debütál a mozikban a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.
Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.
Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.
Jótékonysági kampányt indított az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Romániai Magyar Népzenészek Egyesülete az idős adatközlő népzenészekért, akik egész életükben a közösség szolgálatában álltak, őrizték és továbbadták hagyományainkat.
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásai apropóján Örkény István és Ödön von Horváth műveinek olvasására, illetve alkotásra ösztönzi nézőit és minden érdeklődőt.