2009. augusztus 11., 10:092009. augusztus 11., 10:09
A Szarajevó Szíve elnevezésű fődíj sorsáról döntő nemzetközi zsűriben Fliegauf Benedek író, rendező is részt vesz. A délkelet-európai seregszemle dokumentumfilmes versenyében két magyar alkotó indul: Papp Gábor Zsigmond Kémek a porfészekben című ügynökfilmje, mely megosztva nyerte el a budapesti filmszemle legjobb dokumentumfilmnek járó díját, valamint Cseke Eszter Fata Morgana című rendezése, a nagyszebeni Arisztotelész Workshop tavalyi fődíjasa.
A rövidfilmes versenyben Kenyeres Bálint A repülés története című munkájával együtt M. Tóth Géza Mama című műve, valamint Pápai Pici Vallomás című műve is indul. A 18 versenyző közül nemzetközi zsűri választja ki az Európai Filmakadémia rövidfilmes díjára esélyes jelöltet. Pálfi György improvizációkra épített Nem vagyok a barátod című alkotását a közönség a Fókuszban elnevezésű válogatásban tekintheti meg, amely a szarajevói fesztivál neves rendezőit vonultatja fel.
A CineLink elnevezésű, a filmtervek fejlesztését és koprodukciók előmozdítását szolgáló fórumon Nemes Jeles László, Ujj Mészáros Károly és Schwechtje Mihály mutatja be előkészítés alatt álló filmjét a szakmabelieknek. A CineLink 10 ezer eurós (mintegy 2,7 millió forintos) díjaiért a régió 19 projektje száll ringbe.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.