Hirdetés

Magyar előadások a kolozsvári Ecsetgyárban

Karl Wittlinger Ismered a Tejutat? című művét viszi színpadra első bemutatóként a Váróterem Projekt néven nemrég megalakult társulat a kolozsvári Ecsetgyár kortárs művészeti központban működő Kisteremben.

2010. április 23., 09:302010. április 23., 09:30

Bár nem sokkal a kolozsvári Ecsetgyár kortárs művészeti központ megnyitása után már a Kisterem nevű stúdióterem is működésbe lépett, ezt a termet kevesen ismerik. Vetési Nándor tavaly végzett a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Színháztudomány és Televízió Karának színművészeti szakán, jelenleg mesteris hallgató, három ízben adta elő egyéni előadását a Kisteremben.

Mint mondta, a Dobszó az éjszakában – válogatás Bertolt Brecht műveiből című előadás volt a vizsgamunkája az egyetemen, de arra törekedett, hogy ne csak egyszerű vizsgaelőadás szülessen, hanem olyan produkció, amit színházakban is elő lehet adni. Legutóbbi előadásán csupán mintegy 15 érdeklődő jelent meg a második emeleti teremben, mert ugyanabban az időpontban az első emeleti nagyobb előadóteremben szervezett táncelőadáson volt telt ház.

Vetési elmondta, a román nyelven feliratozott előadás utolsó alkalommal került műsorra, hiszen az eladott jegyekből származó bevételnek legalább a terem- és a világítás költségét kellene fedeznie. Az előadó szerint az érdeklődés hiányának egyik fő oka az lehet, hogy az új kulturális centrum elég félreeső helyen van, nehéz megközelíteni, másrészt azok közül is kevesen ismerik a Kistermet, akik az Ecsetgyárban már megfordultak, mert itt ritkábban tartanak előadásokat.

Az alternatív színjátszás értékei

A Kisterem már az Ecsetgyár indulásakor, tavaly októberben elkezdte működését, ekkor vendégelőadásokat tartottak itt, első saját bemutatójára decemberben került sor. A Dobszó az éjszakában című önálló előadás volt itt az első magyar nyelvű produkció. Vetési Nándor világosítóként közreműködött más előadásokban, így ismerte meg a Kisterem vezetőjét, Mihaela Panainte fiatal kolozsvári rendezőt, aki azért kezdeményezte a Kis terem létrehozását, mert az országban és Kolozsváron is rengeteg színi vagy rendezői szakon végzett fiatal él, akiknek nincs lehetőségük állami színházaknál elhelyezkedni, emellett pedig az alternatív színjátszás értékeire szerette volna felhívni a figyelmet. Mihaela Panainte támogatta Vetési előadásának bemutatását.

Színdarab halottakkal

Vetési a médiában is meghirdette az előadást, sőt a kolozsvári magyar iskolák tanárai is ígéretet tettek arra, hogy elhozzák diákjaikat, ez azonban nem történt meg. A kezdeti kudarc azonban nem keseríti el, hiszen máris új bemutatóra készül mesteris kollégáival. „Váróterem Projekt néven alapítottunk egy társulatot, ennek az első bemutatójára kerül sor ma 20 órától a Kisteremben. Karl Wittlinger Ismered a Tejutat? című kétszemélyes darabját vittük színre, négyszemélyessé alakítottuk át, így Imecs Levente, Visky Andrej, Csepei Zsolt és jómagam játszunk majd benne” – mondta Vetési Nándor.

Karl Wittlinger darabjában egy elmegyógyintézetben kezelt páciens, Johannes Schwarz (Visky Andrej) és orvosa (Imecs Levente) öngyilkosságot követnek el, a hullaházban azonban felébrednek, és egy színdarabot találnak, amely – mint később kiderül – egyikük élettörténetét mutatja be. Így Johannes Schwarz újrajátssza életét, orvosa, Helmut Neuross pedig aszisztál. „A színpadi történés több szálon fut: a két halott előadása a hullaházban, a hullamosók (Csepei Zsolt és Vetési Nándor) és a testek előkészítése, illetve vetítések a két öngyilkos által hátrahagyott videókból – előadások az előadásban” – olvashatjuk az ismertetőben. Vetési elmondta, úgy tervezik, hogy a bemutatót követően kéthetente játsszák majd az előadást.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén

Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
Hirdetés
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
Hirdetés
2026. március 26., csütörtök

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön

Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön
2026. március 24., kedd

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt

A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt
2026. március 24., kedd

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája

Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája
Hirdetés
Hirdetés