2013. január 15., 19:422013. január 15., 19:42
„Kassa a magyar történelemben jelentős helyet foglal el, ugyanakkor, tekintettel a városban és a régióban élő magyar közösségre, a kassai magyar főkonzulátus úgy döntött, hogy a térség hagyományosan jó magyar–szlovák együttműködésének további bátorítására rendezvények sokaságát szervezi meg a kassai EKF-projekthez kapcsolódva” – mondta Czimbalmosné Molnár Éva főkonzul.
A január 31-én megnyíló kortárs képzőművészeti tárlat tíz olyan alkotó munkáját mutatja be, akik merészen lépnek át műfaji, technikai és tematikai határokon, keresnek újszerű nézőpontokat és izgalmas kifejezési módokat a festészet, szobrászat, fotó és installáció területén. A kiállításnak a Löffler Béla Múzeum ad otthont. A főkonzulátus által szervezett programok között említette a főkonzul a Rackajam együttes májusi koncertjét, a Szegedi Kortárs Balett előadását, a Párhuzamos történetek – Budapest és Kassa, főváros és régiócentrum a 19. század második felében című kiállítást, amelyet a felújított Kelet-szlovákiai Múzeumban mutatnak be októberben, és amely három hónapon át tekinthető meg. A főkonzul szólt arról is, hogy a Gótikus Út Gyöngyszemei rendezvénysorozat keretében a nyíregyházi Pro Musica Leánykar Szabó Dénes Kossuth-díjas karnagy vezetésével a Szent Erzsébet-székesegyházban ad hangversenyt novemberben, valamint arról, hogy a 2013-as rendezvények egyik központi helyszínéül szolgáló, felújított Kaszárnya Kultúrparkban lép fel szeptemberben a Budapest Bár együttes, az azt követő hónapban pedig a Dresch Quartet. Czimbalmosné Molnár Éva elmondta: a magyar programokról bővebb információ a főkonzulátus www.kassa2013.eu honlapján található, amelyről elérhető a Kassa – Európa Kulturális Fővárosa 2013 hivatalos szlovák weboldala is, valamint a kassai magyar szervezetek programjairól hírt adó www.kassaiholmi.sk is. A rendezvények jelentős része egyébként bekerült a hivatalos programok közé.
Richard Rasi kassai főpolgármester a sajtótájékoztatón többek között azt hangsúlyozta: a város a gazdaság fejlődését, az idegenforgalom fellendülését egyaránt várja az EKF címtől. Kriza Ákos, Miskolc polgármestere közölte, hogy városa önálló programokkal rukkol elő a rendezvényen. A borsodi megyeszékhely a január 19-i és 20-i, kétnapos megnyitón a Miskolc-házban egyebek mellett kulturális, gasztronómiai eseményekre, kézműves-bemutatóra, koncertekre várja a kassaiakat és mindazokat, akik Kassára látogatnak.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.