Hirdetés

Magyar napot szerveznek Kassán

A Bánk bán ősbemutatójának emléket állítva kívánja meghonosítani a kassai magyar kultúra és történelem napját a Csemadok – Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség helyi szervezete, amely a bemutató idei kerek évfordulója alkalmából először tart ünnepi megemlékezést Kassán.

2013. február 07., 08:042013. február 07., 08:04

Katona József drámáját elsőként 180 éve, a történelmi Abaúj vármegye székhelyén, Kassán mutatták be 1833. február 15-én Udvarhelyi Miklós, Katona József barátja kezdeményezésére. Kolár Péter, a felvidéki magyarság legnagyobb kulturális szervezete, a Csemadok kassai választmányi elnöke az MTI-nek elmondta: az ősbemutató közelgő évfordulója kapcsán döntöttek úgy, hogy hagyományteremtő céllal megalapítják a kassai magyar kultúra és történelem napját, amelyet a hajdani ősbemutató napján, február 15-én tartanak meg.

„Évente, minden kassai magyar szervezet részvételével szeretnénk egy olyan ünnepséget tartani, amelyen az adott évben éppen aktuális, Kassával kapcsolatos irodalmi és történelmi évfordulóra emlékeznénk” – fejtette ki Kolár Péter. Hozzátette: az idén az ősbemutató lesz a kassai magyar kultúra és történelem napjának központi témája, a későbbiekben pedig egy e célból létrejövő szakbizottság dönt arról, hogy az adott évben mely városhoz kötődő esemény évfordulója adja a megemlékezés apropóját.

A kassai magyar kultúra és történelem napja alkalmából egy új kitüntetés létrehozását is tervbe vették, ezt a jövő évtől minden évben kiosztanák, és olyan személyek kaphatnák meg, akik különösen sokat tettek a kassai magyarságért. Szervezési okokból a kassai magyar kultúra és történelem napjához kötődő, első ünnepi megemlékezést először egy nappal korábban, február 14-én tartják az óvárosi önkormányzat dísztermében 17 órától.

Az ünnepséget Kováts Miklós kassai magyar történész a Bánk bán ősbemutatójáról szóló előadása nyitja meg, ehhez kapcsolódik Peter Himic, a Kassai Állami Színház igazgatójának visszaemlékezése, majd részletek hangzanak el a Bánk bánból a Thália Színház művészeinek előadásában. Az idén a kassai magyar kultúra és történelem napjához, illetve a Bánk bán ősbemutatójához kötődik a hagyományos kassai magyar bál is, amely február 16-án a Művészetek Házában lesz. „Ebben az évben jelmezbált tartunk, amellyel a bemutató időszakának, vagyis a 19. század első felének hangulatát próbáljuk megidézni” – tette hozzá Kolár Péter.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 30., vasárnap

Erdélyi mozikba érkezik a Szenvedélyes nők című magyar film

Alig egy héttel a magyarországi premier után Erdély-szerte is debütál a mozikban a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.

Erdélyi mozikba érkezik a Szenvedélyes nők című magyar film
Hirdetés
2025. november 29., szombat

„Nagy az adósságunk az Erdélyről szóló filmek terén”. Káel Csaba rendező Kalotaszegről, a Magyar menyegzőről (INTERJÚ)

Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.

„Nagy az adósságunk az Erdélyről szóló filmek terén”. Káel Csaba rendező Kalotaszegről, a Magyar menyegzőről (INTERJÚ)
2025. november 27., csütörtök

Román író-rendező „székely öko-románca” a sepsiszentgyörgyi színházban

Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.

Román író-rendező „székely öko-románca” a sepsiszentgyörgyi színházban
2025. november 27., csütörtök

Idős népzenészekért indult jótékonysági kampány

Jótékonysági kampányt indított az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Romániai Magyar Népzenészek Egyesülete az idős adatközlő népzenészekért, akik egész életükben a közösség szolgálatában álltak, őrizték és továbbadták hagyományainkat.

Idős népzenészekért indult jótékonysági kampány
Hirdetés
2025. november 26., szerda

Groteszk, abszurd művészi reflexiók: alkotásra ösztönöz pályázatával a temesvári színház

A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásai apropóján Örkény István és Ödön von Horváth műveinek olvasására, illetve alkotásra ösztönzi nézőit és minden érdeklődőt.

Groteszk, abszurd művészi reflexiók: alkotásra ösztönöz pályázatával a temesvári színház
2025. november 25., kedd

Csipkeszegi táncház: múzeumokkal, közösségi eseményekkel őrzik a széki népi kultúrát

Minden korosztály számára kínál programot a mezőségi Széken található Csipkeszegi és Forrószegi táncház, legyen szó táncbemutatóról vagy -oktatásról, tárlatvezetésről, az állandó fotókiállítás megtekintéséről vagy a rendszeresen szervezendő táncházakról.

Csipkeszegi táncház: múzeumokkal, közösségi eseményekkel őrzik a széki népi kultúrát
2025. november 23., vasárnap

Bogdán Zsolt színművész Márai-estjéről: „a legegyszerűbb a legértékesebb, csak meg kell tudni hallani”

Bogdán Zsolt, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze ezúttal Márai Sándor Füves könyv című művéből készült előadással áll a közönség elé.

Bogdán Zsolt színművész Márai-estjéről: „a legegyszerűbb a legértékesebb, csak meg kell tudni hallani”
Hirdetés
2025. november 22., szombat

Az úszó- és filmcsillag Johnny Weissmullerről elnevezett mozi kezdte meg működését Temesváron

Megkezdődtek a vetítések Temesváron az újjászületett szabadfalui moziban, amelyet Johnny Weissmullerről neveztek el. Az úszó- és filmcsillag, Tarzan, a majomember megformálója az egykor önálló településnek számító városrészben született.

Az úszó- és filmcsillag Johnny Weissmullerről elnevezett mozi kezdte meg működését Temesváron
2025. november 22., szombat

Színház a színházban, ahol a fontos dolgok láthatatlanok – A szatmári Harag György Társulat ősbemutatójáról

A színház a pillanat tünékeny művészete, ekként az emberi létezés múlandóságának metaforájává válhat – többek közt ez egyik fő gondolata Tiago Rodrigues kortárs szerző darabjának, amelynek magyar nyelvű ősbemutatóját tartotta a szatmári társulat.

Színház a színházban, ahol a fontos dolgok láthatatlanok – A szatmári Harag György Társulat ősbemutatójáról
2025. november 21., péntek

Magyar, román, erdélyi, dobrudzsai – Doina Gecse-Borgovan magyarra fordított kötetéről, kultúrák közti átjárhatóságról

Megjelent magyarul Doina Gecse-Borgovan brăilai születésű, több mint három évtizede Kolozsváron élő rádiós újságíró, író kisprózákat felsorakoztató, Haza: úton című kötete.

Magyar, román, erdélyi, dobrudzsai – Doina Gecse-Borgovan magyarra fordított kötetéről, kultúrák közti átjárhatóságról
Hirdetés
Hirdetés