Hirdetés

Magyar királyok koronázási érmei és a Szent Korona másolata Kolozsváron

•  Fotó: MTI

Fotó: MTI

Magyar királyok koronázási érmeiből nyílik kiállítás pénteken az Erdélyi Történeti Múzeumban, Kolozsváron. A kiállításon 24 magyar király és királyné koronázása alkalmára vert, vagy koronázását megörökítő érmek mellett a magyar Szent Korona eredeti technikával készült másolatát is megtekintheti a közönség.

MTI

2017. november 23., 23:122017. november 23., 23:12

Gazdac Alföldy Ágnes, a kiállítás kurátora az MTI-nek elmondta, hogy mintegy háromszáz koronázási érmet mutatnak be, amelyek fele a kolozsvári múzeum gyűjteményéből származik, a másik felét pedig a budapesti Nemzeti Múzeumból kölcsönözték. A mohácsi csatában meghalt II. Lajos volt az első magyar király, akinek a koronázására ilyen érmet vertek. Ezután az 1564-től uralkodó Miksa és az őt követő valamennyi Habsburg király veretett koronázási érmeket – emlékeztetett.

Az érmek egy részét a koronázási ceremónia keretében az uralkodó ajánlotta fel az egyháznak, másik részét pedig a koronázás megörökítésére verették az esemény után. Készültek ugyanakkor koronázási zsetonok is, amelyeket a ceremónia végeztével az uralkodó az ünneplő tömeg közé szórt.

Hirdetés

Az érmek szórásának két funkciója volt: egyfelől növelte az uralkodó népszerűségét, másfelől elősegítette, hogy a tömeg utat nyisson előtte.

Gazdac Alföldy Ágnes elmondta, a zsetonok általában parányi méretűek, de az érmek között tekintélyes méretűek is akadnak. Hogy a közönség jól láthassa ezeket, az érmek egy részét kinagyítva, illusztrációkon is szemügyre lehet venni. A kurátor megjegyezte, a koronázási érmekből általában többet is megőriztek.

Egy olyan érem is ki lesz azonban állítva, amelyből csak egyetlen példány maradt fenn, és ezt a kolozsvári történeti múzeum őrzi. Ez III. Ferdinánd király feleségének, Eleonora Magdalena Gonzaga királynénak az 1655-ös koronázási érme.

Hozzátette: néhány éve indult egy program a különböző európai gyűjteményekben fellelhető koronázási érmek felkutatására. Ekkor derült ki, hogy a kolozsvári Erdélyi Történeti Múzeumé az egyik leggazdagabb ilyen gyűjtemény.

A románul és magyarul feliratozott kiállítás ugyanakkor a szent korona történetébe és a koronázás ceremóniájába is betekintést nyújt. A kiállítás teljes időtartama alatt (2018. január 24-ig) megnézhető az a románul feliratozott dokumentumfilm is, amelyet a Lendület kutatócsoport készített a Szent Korona történetéről. A kiállítás keretében egy olyan eredeti koronázási pálca is megtekinthető lesz, amelyet I. Ferenc király megkoronázásakor a koronázási ceremóniát vezető udvarmester használt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron

Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
Hirdetés
2026. június 20., szombat

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön

Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön
2026. június 17., szerda

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron

Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron
2026. június 16., kedd

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért

Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért
Hirdetés
Hirdetés