Magyar jelölések Uniter-díjakra

A kolozsvári és marosvásárhelyi magyar színház előadásait, művészeit is jelölték a Román Színházi Szövetség Uniter-díjára – jelentette be kedden honlapján a szövetség.

Krónika

2017. február 21., 23:522017. február 21., 23:52

A Kolozsvári Állami Magyar Színház A mélyben című előadásáért a legjobb rendező díjára jelölték Jurij Kordonszkijt, a legjobb férfi mellékszereplő díjára pedig Bács Miklós színművészt. A vásárhelyi színház Tompa Miklós Társulatának Retromadár blokknak csapódik és forró aszfaltra zuhan című, Radu Afrim rendezte előadása lehet a legjobb produkció, a díszlettervezőt, Irina Moscut is jelölték az elismerésre. A díjakat május 8-án adják át a temesvári Mihai Eminescu-színházban.

Az Isten által elhagyatott világban ki az ember? – ezt a kérdést járja körül Makszim Gorkij A mélyben című drámájából készült előadás, amelyet Jurij Kordonszkij orosz származású amerikai rendező állított színpadra Kolozsváron. „A mélyben a legihletettebb mű, ellentmondásos, gyönyörű és ma is időszerű szöveg. A mai világ valóságos tükre: a magány érzése minden szinten jelen van benne, az egyén, a társadalmi csoport, a nemzet, az ország magányossága, és az egyén állandó küzdelme azzal, hogy ő a társadalomnak is része. A mélyben Isten nem igazán van jelen; egyes szereplők számára létezik, de ők is küszködnek, kérdéseket tesznek fel, amelyekre szinte sosem kapnak választ. Feltevődik a kérdés, még meddig mehet el az emberiség, mielőtt teljesen elpusztul?” – vélekedett a rendező Gorkij művéről.

Az Uniter-díjra jelölt, Radu Afrim rendezte marosvásárhelyi előadás az 1970-es évek Romániáját idéző korba repít (vissza), amikor az emberek abban a panellakás éltek, amit kiutaltak nekik, amikor a kazettás magnó szenzációszámba ment, az ökologikus és a depresszió pedig nem képezték a mindennapi szókincs részét.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 10., szerda

Velencében díjazott nagyjátékfilmet is megtekinthet a közelgő Filmtettfeszt közönsége

Öt friss magyar nagyjátékfilmet vetít romániai premierként az október 1. és 5. között zajló Filmtettfeszt filmfesztivál, amely további hat, az elmúlt egy-két évben készült egészestés fikciós alkotással várja a közönséget több mint 15 helyszínen.

Velencében díjazott nagyjátékfilmet is megtekinthet a közelgő Filmtettfeszt közönsége
2025. szeptember 08., hétfő

Szabadtéri bulival indítja az évadot a jubiláló nagyváradi színház

Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.

Szabadtéri bulival indítja az évadot a jubiláló nagyváradi színház
2025. szeptember 08., hétfő

Próba közben megsérült a temesvári magyar színház színésznője

Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.

Próba közben megsérült a temesvári magyar színház színésznője
2025. szeptember 07., vasárnap

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál

Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál
2025. szeptember 06., szombat

Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia

Május elején nyílt meg és október 26-ig látogatható a Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia című időszaki kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban. Az idén 200 éves Magyar Tudományos Akadémiát bemutató tárlat nemcsak a tudományos közösséget szólítja meg.

Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia
2025. szeptember 04., csütörtök

Mátyás király szülőházában vetítik a Hunyadi-sorozatot

Különleges helyszínre érkezik a Hunyadi-sorozat: a kincses városban megnyílnak Mátyás király szülőházának kapui egy maratoni vetítésre.

Mátyás király szülőházában vetítik a Hunyadi-sorozatot
2025. szeptember 04., csütörtök

Erdélyből is sikeresen pályáztak a Csoóri Sándor-programban – idén 2,5 milliárd forint jut hagyományápolásra

A Csoóri Sándor-program részeként idén 2,5 milliárd forint támogatást osztanak szét 1600 népművészettel, néptánccal és néphagyományokkal foglalkozó szervezet között Magyarországon és külhonban is.

Erdélyből is sikeresen pályáztak a Csoóri Sándor-programban – idén 2,5 milliárd forint jut hagyományápolásra
2025. szeptember 02., kedd

Öt ország művészei érkeznek a kolozsvári WonderPuck Utcaszínházi Fesztiválra

Szeptember 5. és 7. között tartják a WonderPuck Utcaszínházi Fesztivált Kolozsváron.

Öt ország művészei érkeznek a kolozsvári WonderPuck Utcaszínházi Fesztiválra
2025. szeptember 01., hétfő

A parajdi károsultak segítésére, a közösségi összefogásra buzdított a temesvári színJÁTÉKOK

A parajdi bányakatasztrófa károsultjainak megsegítésére, a közösségi összefogás erejére hívták fel a figyelmet a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház hétvégi sporteseményének résztvevői.

A parajdi károsultak segítésére, a közösségi összefogásra buzdított a temesvári színJÁTÉKOK
2025. augusztus 28., csütörtök

Kísérletezésből születő saját színházi nyelv – Bocsárdi László rendező a 40 éves Figura jubileumára készülő koprodukcióról

Bocsárdi László a 40 éve alakult gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház alapító-rendezője volt, majd hosszú ideig vezette a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházat.

Kísérletezésből születő saját színházi nyelv – Bocsárdi László rendező a 40 éves Figura jubileumára készülő koprodukcióról