
Két magyar rövidfilmet is beválogattak a májusi cannes-i filmfesztivál hivatalos programjába.
2014. április 16., 19:322014. április 16., 19:32
2014. április 16., 21:212014. április 16., 21:21
Szőcs Petra (képünkön) A kivégzés című tizennégy perces rövidfilmje a seregszemle hivatalos programjának rövidfilmes versenyébe került be, Kárpáti György Mór Provincia című rövidfilmjét pedig a Cinéfondation nevű szekcióba válogatták be, ahol filmkészítést tanuló egyetemisták alkotásai versenyeznek egymással.
Szőcs Petra magyar–román koprodukcióban készült alkotása egy testvérpárról szól, akik újra meg újra eljátsszák a Ceauşescu házaspár kivégzését, miközben szüleik házassága zátonyra fut. A kivégzésben Moldován Kató, Fosztó Tamás, Ilyés Zalán, Dimény Áron, Péter Hilda, Liliana Derevici és Csere Ágnes játsszák a főszerepeket.
Szőcs Petra Kolozsváron született, de Budapesten él, korábban az Aki bújt, a Családi kör és A mindenes című rövidfilmeket rendezte. Költőként is tevékenykedik, első, Kétvízköz című verseskötete tavaly jelent meg.
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
szóljon hozzá!