A 21. század eddigi legjobb száz filmje közé választották Nemes Jeles László Saul fia című Oscar-díjas alkotását, Tarr Béla és Hranitzky Ágnes Werckmeister harmóniák (2000) és A torinói ló (2011) című munkáját, valamint Cristian Mungiu 4 hónap, 3 hét, 2 nap című filmjét, amely elnyerte a 2007-es cannes-i filmfesztivál Arany Pálma- és FIPRESCI-díját.
2016. augusztus 24., 17:432016. augusztus 24., 17:43
A lista első helyére David Lynch szürrealista mesterműve, a 2001-es Mulholland Drive – A sötétség útja került. A BBC Culture listája 36 ország 177 filmkritikusának közreműködésével állt össze. A Saul fiát a 34., a Werckmeister harmóniákat az 56., A torinói lovat a 63. helyre sorolták az ítészek – írta a The Guardian című brit lap internetes oldala. A román film ennél is előkelőbb, a 15. helyen végzett.
A legjobb ötös mezőnyben Vong Kar-vaj Szerelemre hangolva (2000) című filmje követi Lynch klasszikusát. A dobogó harmadik helyét Paul Thomas Anderson Vérző olaj (2007) című drámája szerezte meg, majd rögtön után Mijazaki Hajao Chihiro szellemországban (2001) című animációs alkotása, majd Richard Linklater Sráckora (2014) következik a sorban.
Wes Anderson, Apichatpong Weerasethakul, Christopher Nolan, Michael Haneke, Paul Thomas Anderson, valamint Joel és Ethan Coen a 21. század legnépszerűbb rendezői, mindannyian három-három filmmel szerepelnek a listán. A legsikeresebb év a 2012-es volt, innen ugyanis tíz film került fel a rangsorba, köztük Az ölés aktusa című dokumentumfilm és a Holy Motors, míg 2013-ból kilenc alkotás szerepel a listán, köztük a 12 év rabszolgaság és az Adele élete.
Őszi mozis csemege várja a filmrajongókat a Bánságban és a Partiumban szeptemberben. A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) két városban Temesváron és Nagyváradon is igazi különlegességekkel készül.
Puccini két egyfelvonásos darabját, A köpeny, valamint a Gianni Schicchi című műveket mutatja be egyazon produkció keretében a Kolozsvári Magyar Opera szeptember 18-án.
Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész október végén.
Öt friss magyar nagyjátékfilmet vetít romániai premierként az október 1. és 5. között zajló Filmtettfeszt filmfesztivál, amely további hat, az elmúlt egy-két évben készült egészestés fikciós alkotással várja a közönséget több mint 15 helyszínen.
Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.
Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.
Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.
Május elején nyílt meg és október 26-ig látogatható a Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia című időszaki kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban. Az idén 200 éves Magyar Tudományos Akadémiát bemutató tárlat nemcsak a tudományos közösséget szólítja meg.
Különleges helyszínre érkezik a Hunyadi-sorozat: a kincses városban megnyílnak Mátyás király szülőházának kapui egy maratoni vetítésre.
A Csoóri Sándor-program részeként idén 2,5 milliárd forint támogatást osztanak szét 1600 népművészettel, néptánccal és néphagyományokkal foglalkozó szervezet között Magyarországon és külhonban is.
szóljon hozzá!