Hirdetés

Magángyűjteményekben található, Nagybányán született művekből látható tárlat szeptember végéig a Máramaros Megyei Múzeumban

A vendégkiállításra a festőiskola különböző időszakait bemutató anyagot csak magángyűjteményekből kölcsönözték •  Fotó: Magyar Nemzet/Ernst galéria

A vendégkiállításra a festőiskola különböző időszakait bemutató anyagot csak magángyűjteményekből kölcsönözték

Fotó: Magyar Nemzet/Ernst galéria

A nagybányai festőiskola magángyűjteményekben található remekműveit vonultatja fel az a Hazatérés című tárlat, amely a nagybányai művészeti múzeumban látogatható szeptember végéig. A július 24-én nyílt kiállítás a Közép-európai örökség program védjegye alatt áll, kurátora Eleni Korani, a budapesti Ernst Galéria képviselője, akivel a Magyar Nemzet készített interjút.

Krónika

2023. augusztus 11., 10:282023. augusztus 11., 10:28

2023. augusztus 11., 11:472023. augusztus 11., 11:47

Eleni Korani a lapnak adott interjúban többek közt elmondta, hogy az eddig együtt sosem látott nagybányai művekből szervezett kiállítás, amely a nagybányai Máramaros Megyei Művészeti Múzeumban látogatható, a Közép-európai örökség program keretében jött létre, amelynek célja, hogy kulturális értékmentő projekteket valósítson meg, amelyekből az érintett országok és települések valamennyi közössége részesülhet. A kurátor arról is beszélt, hogy

az Ernst Galéria negyedszázada a magyar kultúra utazó nagykövete, gyűjtemények alapítása és gondozása mellett számos múzeumi kiállítás létrejöttében vett már részt.

Hirdetés
A Nagybányán szeptember végéig látogatható tárlat kurátora Eleni Korani, a budapesti Ernst Galéria képviselője •  Fotó: Magyar Nemzet/Ernst galéria Galéria

A Nagybányán szeptember végéig látogatható tárlat kurátora Eleni Korani, a budapesti Ernst Galéria képviselője

Fotó: Magyar Nemzet/Ernst galéria

„Egy országokon átívelő kiállítás adminisztrációs és logisztikai feladatai jelentősek, a lebonyolítás hosszú idő. A magángyűjtőkkel való tárgyalások figyelmet, pontosságot és diszkréciót igényelnek, továbbá a műalkotások a Műtárgyvédelmi Hatósági Főosztály engedélyeztetésén is át kell hogy essenek. Jelen esteben vannak a tárlaton olyan festmények, amelyek védett kulturális javak, ezek kivitele külön folyamat, csak speciális biztosítékok mellett hagyhatják el az országot. Végül a partnerintézménnyel való jó együttműködés is elengedhetetlen.

Idézet
Amikor felvettük a kapcsolatot a nagybányai múzeummal, Strebeli Róbert igazgató úr azonnal felismerte a kezdeményezés jelentőségét, és a legkiválóbb szakmai együttműködés mentén sikerült létrehozni ezt az egyedülálló tárlatot” – fejtette ki Eleni Korani.

Szólt arról, hogy a vendégkiállításra a festőiskola különböző időszakait bemutató anyagot tudatosan csak magángyűjteményekből kölcsönözte, ez az erőssége és különlegessége a kiállításnak, hiszen ezeket a festményeket vagy még nem ismeri a közönség és a szakma, vagy csupán nagyon ritkán, néha évtizedek múltán nyílik lehetőség megtekintésükre.

•  Fotó: Magyar Nemzet/Ernst galéria Galéria

Fotó: Magyar Nemzet/Ernst galéria

„A nagybányai alkotók művészetét sok szempont alapján lehetne vizsgálni és bemutatni. Felvetődött hát a kérdés, mi legyen a vezérelv, ami alapján válogatunk. A művészek szerint, akik ott születtek? Vagy azok szerint, akik ott telepedtek le, vagy akik csak rövidebb ideig alkottak ott, mégis nagybányaiként aposztrofáljuk egy-egy korszakukat? Továbbgondolva, nagybányainak nevezünk egy más vidéken készült, de a nagybányai festőiskola jellegzetes elemeit hordozó Perlrott Csaba Vilmos-művet vagy csak a Zazar partján készült mű nagybányai-e?

Idézet
Az évtizedek alatt több ezernyi műalkotás született, talán nincsen város a világon, amit ennyien ennyiféleképpen megfestettek. A koncepcióm szerint a program első bemutatkozása olyan műveket vonultasson fel, amelyek mind Nagybányán születettek” – mondta a kurátor.

Kifejtette azt is, hogy egytől egyig kimagasló művekről van szó, amelyeknek a mérete is jelentős. A tárlat felvonultatja az első nemzedék, az alapítók, Ferenczy Károly és Iványi-Grünwald Béla ikonikus műveit, majd a második nemzedék, többek között Ziffer Sándor, Perlrott Csaba Vilmos, Börtsök Samu alkotásait láthatjuk, végül rendhagyóan maguk a művészek, Boromisza Tibor, Jándi Dávid, Mikola András önarcképei teszik teljessé a tárlatot. „A jelenkor és fiatalabb generációk értelmezésében ezek a szelfik. Szimbolikusan ezzel is közelebb szerettem volna hozni a nézőket az alkotásokhoz. A kiállítást méltán reprezentáló mű Iványi-Grünwald Béla 1908−1910 között készült Lángoló ősz című festménye. Ezt választottuk a plakátra is. Minden rajta van, amit én a Nagybányai festőkről, tágabban a modern magyar festészetről gondolok” – mondta el Eleni Korani kurátor. Azt is kifejtette, hogy a kiállítás csúcsművei az 1904−1910 közötti időszakra koncentrálnak. Művészettörténeti vonatkozásban felfedezés Perlrott Csaba Vilmos 1909 körüli Nagybányai utca című festménye, amelyről eddig nem volt tudomásuk. Eddig sohasem látott, katalógusban nem reprodukált mű, de még egy fekete-fehér fotót sem ismertek róla.

Ferenczy Károly két ikonikus alkotását, az 1904-ben készült Nyári estet és az 1910-ben készült Vörös falat csak különleges alkalmakkor kölcsönzik kiállításra, mégis sikerült mindkét művet megszerezni.

•  Fotó: Magyar Nemzet/Ernst galéria Galéria

Fotó: Magyar Nemzet/Ernst galéria

Arra a kérdésre, hogy az ilyen kaliberű festményeket kölcsönző magángyűjtőket mivel tudta meggyőzni, hogy hónapokra megváljanak szeretett képiektől, Eleni Korani azt válaszolta, hogy a magángyűjtők egyrészt szeretik kölcsönözni az alkotásaikat, másrészt azonban nem szeretik, ha sokáig távol vannak a művek: ez érthető, hiszen mindannyian azért választunk egy művészeti alkotást, mert szól hozzánk, és nap mint nap nézni szeretnénk. „Itt jön képbe a kurátor szerepe, valamint a korábban említett kapcsolatrendszer. Én hosszú évek óta dolgozom ezen. Több évtizedes szakmai kapcsolatok, felelősségvállalás, bizalom és diszkréció eredménye egy ilyen volumenű tárlatot összeállítani.

Idézet
Természetesen vannak kiállítások, amelyek vonzóbbak − nagy európai metropoliszok múzeumaiban − de véleményem szerint ugyanolyan felelősség, egyben mecenatúra egy vidéki múzeumnak lehetőséget biztosítani” – mondta Eleni Korani.

A tárlat története a szeptemberi zárással nem ér véget, tervezik a további bemutatókat Erdély más városaiban, hiszen támogatni kell a magyar kultúrát ott és úgy, ahogyan lehet. „Néha nemcsak a nagyvilágnak kell megmutatni, hanem magunknak is. Koncepcióm alapján, különböző tematikák mentén alakítanánk ki újabb és újabb repertoárt, azaz kiállításról kiállításra változnának a bemutatott képek is.

Idézet
Hosszú távú cél más európai nagyvárosokba is elvinni az anyagot. Készül egy katalógus is, amelyet szeretnénk eljuttatni a nyugat-európai múzeumokba és közintézményekbe. Ennek célja kettős: egyrészt, hogy népszerűsítsük a magyar kultúrát, másrészről, hogy felhívjuk a külföldi kurátorok figyelmét a magyar képzőművészetre” – fogalmazott a kurátor.

A teljes interjú a Magyar Nemzet honlapján olvasható.

korábban írtuk

Genius loci – Képzőművészeti műhelyeket is szerveznek a magyar diákságnak a festőiskola városában
Genius loci – Képzőművészeti műhelyeket is szerveznek a magyar diákságnak a festőiskola városában

A környékbeli magyar gyerekek tehetséggondozását, táboroztatását immár több mint két évtizede vállalja a nagybányai Teleki Magyar Ház.

korábban írtuk

A világhírű festőiskola eddig még soha be nem mutatott remekeit is felsorakoztatja a Nagybányán nyílt kiállítás
A világhírű festőiskola eddig még soha be nem mutatott remekeit is felsorakoztatja a Nagybányán nyílt kiállítás

Iványi-Grünwald Béla, Perlrott-Csaba Vilmos, Ferenczy Károly, Czóbel Béla és az előző századfordulón indult nagybányai festőiskola más alkotóinak képeit mutatja be a nagybányai Máramaros Megyei Művészeti Múzeumban hétfőn megnyílt kiállítás.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 21., hétfő

Három erdélyi művész vehette át Budapesten a Színikritikusok Díját

Három erdélyi művész vehette át Budapesten a Színikritikusok Díját: a legjobb férfi főszereplőnek, a legjobb női mellékszereplőnek és a legjobb zeneszerzőnek járó elismeréseket kapták.

Három erdélyi művész vehette át Budapesten a Színikritikusok Díját
Hirdetés
2026. szeptember 18., péntek

Erdélyi művészé idén a Kaszás Attila-díj: Bartha Boróka kapta a rangos elismerést

Bartha Borókáé a Kaszás Attila-díj! – újságolta az örömhírt a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház a Facebook-oldalán. Bartha Boróka négy jelölt közül egyedüli erdélyiként versenyzett a rangos elismerésért.

Erdélyi művészé idén a Kaszás Attila-díj: Bartha Boróka kapta a rangos elismerést
2026. szeptember 16., szerda

Székelyföldi diákokkal is együtt dolgozna Miklósa Erika világhírű operaénekes

Csíkszeredában, a Kolozsvári Magyar Opera mini-évadának részeként szeptember 30-án és október 1-jén, két napon át mesterkurzust tart Miklósa Erika Kossuth-díjas operaénekes, egyetemi tanár, a Magyar Szent István-rend kitüntetettje.

Székelyföldi diákokkal is együtt dolgozna Miklósa Erika világhírű operaénekes
2026. szeptember 15., kedd

Tovább késik az épületfelújítás, de gazdag évadra készül a Kolozsvári Állami Magyar Színház

A normálishoz közelítő költségvetéssel, a jubileumi, 10. Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivállal, valamint 7 premierrel – 4 nagyszínpadi és 3 stúdió-bemutatóval – várja közönségét az új, 234. évadban a Kolozsvári Állami Magyar Színház.

Tovább késik az épületfelújítás, de gazdag évadra készül a Kolozsvári Állami Magyar Színház
Hirdetés
2026. szeptember 14., hétfő

Tizenöt erdélyi helyszínre érkezik, számos újdonságot ígér a közelgő 26. Filmtettfeszt

Friss magyar filmekkel, országos premierekkel, közönségtalálkozókkal és izgalmas szakmai programokkal érkezik október 7-én a 26. Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle: a fesztivál 15 erdélyi helyszínen várja a közönséget.

Tizenöt erdélyi helyszínre érkezik, számos újdonságot ígér a közelgő 26. Filmtettfeszt
2026. szeptember 12., szombat

Kultúra, szakralitás: elrajtolt a nagyszebeni Ars Sacra Fesztivál

Kulturális eseményekkel, szakrális sétákkal kezdődött el szombaton az Ars Sacra Fesztivál Nagyszebenben. A szeptember 20-áig tartó rendezvénysorozat keretében szombaton a Nyitott Templomok Napját is megtartják – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

Kultúra, szakralitás: elrajtolt a nagyszebeni Ars Sacra Fesztivál
2026. szeptember 11., péntek

Sissi, a magyarok barátja Aradon: vándorkiállítással mutatják be Erzsébet királyné és Magyarország kapcsolatát

Halálának 128. évfordulóján, csütörtök délután Erzsébet királyné és Magyarország kapcsolatát bemutató vándorkiállítás nyílt meg Aradon. A megnyitón Sissi egykori aradi emlékjeleiről is szó esett.

Sissi, a magyarok barátja Aradon: vándorkiállítással mutatják be Erzsébet királyné és Magyarország kapcsolatát
Hirdetés
2026. szeptember 10., csütörtök

Mit adhat egy jó tanár a tudáson túl? Gyerekszereplős „csodaiskolával” nyit a Kolozsvári Magyar Opera

Az iskolapadok világát idéző gyerekmusicallal csenget be az új évadra a Kolozsvári Magyar Opera. Az évad terveiről, a szűkös anyagi mozgástérről, az opera gyermekkórusának 10. évfordulójára született darabról évadnyitó sajtótájékoztatón számoltak be.

Mit adhat egy jó tanár a tudáson túl? Gyerekszereplős „csodaiskolával” nyit a Kolozsvári Magyar Opera
2026. szeptember 09., szerda

Magyar–román együttéléséről készült szatírát mutatnak be Nagyváradon

Székely Csaba magyar–román együttéléséről készült MaRó című szatíráját viszi színre Nagyváradon a Körös-parti város magyar és román társulata. A bemutatót október 17-én és 18-án tartják.

Magyar–román együttéléséről készült szatírát mutatnak be Nagyváradon
2026. szeptember 07., hétfő

Egyetlen erdélyi színész versenyez a Kaszás Attila-díjért

Négy jelölt közül egyedüli erdélyiként versenyez a Kaszás Attila-díjért Bartha Boróka, a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház művésze, akire szeptember 15-ig szavazhat a közönség.

Egyetlen erdélyi színész versenyez a Kaszás Attila-díjért
Hirdetés
Hirdetés