Macskajajos nyomozók

Nos, a Másnaposok üdítő kivétel ez alól, de nem csupán ezért nevezhető az utóbbi esztendők egyik legjobb vígjátékának. A rendezőnek, Todd Philipsnek már jókora rutinja van a vígjátékkészítésben (Cool Túra, Starsky és Hutch), ám ahhoz, hogy a Másnaposok kiemelkedjék a mezőnyből, kellett egy kitűnő történet is – jobban mondva az, hogy a történet gyakorlatilag az utolsó képkockákig homályban maradjon. Hogy ez hogyan lehetséges? Nos, egyszerű: már a tizedik percben azzal szembesülünk, hogy a vad Las Vegas-i éjszaka, amelynek eltöltésére a négy főhős a kaszinók városába utazott, véget ért, nekik pedig fogalmuk sincs, hogy mi történt velük.

A sztori lényege ugyanis az, hogy négy harmincas jóbarát a nevadai „bűnbarlangba” utazik, hogy egyikük egy nappal későbbi esküvője előtt megtartsák a kötelező legénybúcsút. Az esti nyitány, azaz az első pohár Jägarmeister elfogyasztását követően azonban máris az éjszaka nyomaival szembesülünk: a feldúlt szállodai lakosztályban egy csirke, a fürdőszobában egy tigris, a szekrényben pedig egy ismeretlen csecsemő pihen. A legnagyobb baj viszont az, hogy eltűnt a vőlegény, akinek csupán néhány órán belül kezdődik az esküvője. Három eszement cimborájának így nyakába kell vennie a várost, és apró jelek alapján föl kell göngyölítenie, mitől ütötték annyira ki magukat, hogy semmire sem emlékeznek az éjszaka történtekből, és persze meg kell találniuk barátjukat.

A sztori abban tér el a megszokott utazós-csajozós-tombolós-legénybúcsús filmektől, hogy sem utazást, sem csajozást, sem legénybúcsút nem láthatunk benne. Ehelyett kitűnően ötvözi az ilyen jellegű vígjátékok alapszituációit a detektívfilmekkel, hiszen a három főhősnek Columbo felügyelőként kell a rendelkezésre álló szegényes nyomok alapján kinyomoznia a vad éjszaka történéseit. A Másnaposok attól jó, hogy miközben azért néhány sikamlós utalás, illetve vaskosabb kiszólás is elhangzik, mégsem ezeken van a hangsúly – az alkotók jó arányérzékkel adagolják a még nem gyomorforgató „pasihumort” a szituációs poénokhoz. Ráadásul ötletekben sincs hiány: a legváratlanabb helyzetekben a lehető legváratlanabb fejlemények csavarnak újabbat a történeten, elég csak a csomagtartóból előbukkanó meztelen kínai maffiózót vagy a minden átmenet nélkül megjelenő Mike Tysont megemlítenünk, aki amúgy önmagát játssza, így megállapíthatjuk, hogy még mindig jól megy neki a jobbhorog.
A film persze nem sokat érne a színészek nélkül. Az alkotóknak azonban sikerült négy olyan, viszonylag ismeretlen, ám annál tehetségesebb arcot összeszedniük, akik mindvégig fenntartják a pörgést, és próbára teszik a rekeszizmokat. Mindenképpen említésre méltó Zach Galifianakis, aki a kissé debil és infantilis pókhasú cimbora szerepében úgy is magára irányítja a figyelmet, hogy mindvégig visszafogottan, minden harsányságtól mentesen játssza szerepét.
Szóval üdítően jó film a Másnaposok, és bátran ajánlható mindenkinek: azoknak is, akik már kipróbálták, milyen érzés egy átdorbézolt éjszaka után azon agyalni, vajon mi is történhetett, és azoknak is, akik csupán a filmből ismerik meg a műfajt.

Másnaposok (The Hangover. Amerikai vígjáték, 2009). Rendezte: Todd Philips. Szereplők: Ed Helms, Zach Galifianakis, Bradley Coopers, Rachel Harris, Jeffrey Tambor, Justin Bartha. Írta: Scott Moore, John Lucas. Kép: Lawrence Sher. Értékelés az 1–5-ös skálán: 4.