2011. október 04., 07:002011. október 04., 07:00
Egészében véve optimista Bartha Róbert, az állami ménesek vezérigazgatója is, aki a vele készült interjúban összefoglalja a hazai lóállomány alakulásának történetét az elmúlt két évtizedben, és vázolja az ágazat aktuális tennivalóit. További érdekes részletekre derül fény a téma három szakemberével (Bodó Imre, Bogdán Imre, Böjthe Barna) folytatott beszélgetésekből.
A lótenyésztésnek megvan a maga külön kultúrtörténete; ennek epizódjai villannak fel a Korunk összeállításában a görögöktől kezdve (Xenophón) a koraújkorig (megtudjuk, hogyan oktatja Pluvinel mester magát a királyt a lovaglás művészetére) és a 19. századig, amikor a fajlovak sorsa összefonódott a versenyek szervezésével (erről szól báró Ambrózy Lajos beszámolója angliai körútjáról).
Két lovas elbeszélés mellett (Leopoldo Lugones, Biró Á. Attila) különösen érdekes olvasmány Kányádi András esszéje a sakkjáték (és persze a huszár) áttételes jelenlétéről szépirodalmi művekben, valamint Madaras Péter írása, aki állatorvosi tapasztalatait osztja meg az olvasókkal.
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.