2011. december 07., 07:562011. december 07., 07:56
A zenei betétek között Benedek Tibor művészettörténész tart előadást a világhírű zeneszerzőről. A rendezvényt Szőcs Botond, a helyi Plugor Sándor Művészeti Gimnázium tizedik osztályos diákjának zongorajátéka nyitja meg. A koncertre csütörtökön 19 órától kerül sor a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében. Lakatos Mihály elmondta, a falakra kiállítják a Marosvásárhelyi Művelődési Központ civil szervezet által Liszt Ferenc víziói címmel meghirdetett pályázatra beérkezett munkák egy részét. A 35 év alatti művészeknek szóló felhívásra 28 képzőművész 46 alkotást küldött be, festményeket, grafikákat, kisplasztikát, a műveket szakmai zsűri bírálta el.
A Sepsiszentgyörgyön kiállított alkotások között lesz Ferencz Erzsébet Zsófia A tehetség kötelez című műve, valamint Felházi Ágnes Judit Vándor éji dala című alkotása, amelyekre a művészek megosztva kapták meg az ezereurós fődíjat. Lakatos Mihály elmondta, az utolsó negyedévre tervezett programokat nagyrészt sikerült megvalósítani, csupán a Magyar nemzet története című előadás-sorozat indítása csúszott januárra. Jövőre még nincs meg a költségvetésük, de az idei kerettel számolva már összeállították a programtervezetet, szögezte le Lakatos Mihály. A programok sora január 12-én L. Simon László író, a magyar Országgyűlés kulturális és sajtóbizottságának elnöke Személyes történelem című esszékötetének bemutatójával kezdődik.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.