
Kamil Kocurek lengyel grafikus nyerte el, a negyedik alkalommal megrendezett Székelyföldi Grafikai Biennále fődíját – közölte a Kovászna megyei önkormányzat. A kétezer eurós díjat szerda este adták át Sepsiszentgyörgyön a biennále megnyitója utáni gálán.
2016. október 13., 12:242016. október 13., 12:24
2016. október 13., 13:372016. október 13., 13:37
A lengyel művész a Szoba1 rézkarc, hidegtű, foltmaratás, mezzotinto, vegyes technikát alkalmazó alkotásával érdemelte ki az elismerést – írja az MTI. A gálán több – egyenként ezer euró értékű – díjat is átadtak. Maros megye Nagy Pál-díját a kanadai Zenon Burdy, Hargita megye Nagy Imre-díját a lengyel Karol Pomykala, Kovászna megye Plugor Sándor-díját pedig a tajvani származású Chang Yuya kapta.
A Székelyföldi Grafikai Biennáléra 41 országból, 507 képzőművész nevezett be összesen 1238 alkotással. A beküldött munkák közül 312 katalógusban is megjelent. A tárlat szerda esti megnyitóján Siklodi Zsolt, a szemle kurátora elmondta: idéz az alkotókra bízták, hogy a művek kidolgozásában és kivitelezésében hagyományos vagy modern technikát, netán azok ötvözését választják, a beküldött alkotásokat pedig egyetlen kategóriába, a nyomtatott grafika csoportjába sorolták.
„A biennále kérdésfelvetése nyitott: mi is a grafika? Sokszorosítási eljárás vagy összetett kommunikációs eszköz, sajátos képalkotási módozat vagy csupán illusztráció, dokumentum vagy életérzés-lenyomat? A Székelyföldi Grafikai Biennále választási lehetőségeket kínált és vizuális választ várt a felvetett meghatározásokra” – idézte a kurátort a közlemény. Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke szerint a biennále is példázza a régió vezetőinek a törekvését, hogy szellemi gyarapodást biztosítsanak, és modern, intelligens formát adjanak Székelyföldnek. A Székelyföldi Grafikai Biennále kiállítása november 13-ig nézhető meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
szóljon hozzá!