2011. június 24., 08:592011. június 24., 08:59
A színház januárban Szigligeti Színházként, majd Nagyváradi Magyar Színházként alakult meg a megyei önkormányzati testület döntése alapján, de ezek az erőfeszítések hiábavalónak bizonyultak, mígnem legutóbb szintén az utóbbi néven (románul egy viszonyszó – „din” – a különbség) sikerült a prefektus számára elfogadható módon létrehozni. Az új magyar intézmény magában foglalja a Nagyváradi Állami Színház Szigligeti Társulatát, az Árkádia Gyermek- és Ifjúsági Színház magyar Liliput Társulatát, illetve a mostanáig a Nagyváradi Állami Filharmónia keretében működő Nagyvárad Táncegyüttest. „Végre megnyugodtak a kedélyek, és elkezdhetjük az építkezést” – fogalmazott Sorbán Attila.
Mint megtudtuk, lemondott tisztségéről Dimény Levente, a Szigligeti Társulat vezetője. Sorbán Attila elmesélte: Dimény az évadzáró társulati ülésen jelentette be lemondását, kollégái megtapsolták, és megköszönték neki, amit az elmúlt két évben a társulatért tett. Helyébe Szabó K. István kerül, aki a főrendezői és társulatvezetői teendőket látja majd el. A nemzetközi szinten elismert rendező, aki Erdély több színházánál is dolgozott már, a 2010 februárjában bemutatott című előadást dirigálta Nagyváradon. A következő évad próbái augusztusban kezdődnek, az évadnyitót október 15-ére, a színházépület felavatásának 111. évfordulójára időzítik.
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
szóljon hozzá!