Lekerülnek műsorról a Bánya-előadások

Hétvégén utoljára játsszák a Bánya-előadásokat a Marosvásárhelyi Nemzetiben, sokak meglepetésére ugyanis lekerül műsorról mindkét, Székely Csaba által írt darab: a 6 éve műsoron szereplő Bányavirág és az 5 éve bemutatott Bányavakság is.

Szász Cs. Emese

2017. január 16., 15:322017. január 16., 15:32

A Bányavirág és a Bányavakság Székely Csaba trilógiájának első két része, 2011 októberében még a Yorick Stúdió várbeli székhelyén mutatták be a Bányavirágot, amelyet a következő évadtól már a Nemzetivel koprodukcióban játszottak a Nemzeti színpadán. Hasonlóképp került műsorra 2012 szeptemberében a Bányavakság is.

Azóta gyakorlatilag telt házzal megy mindkét előadás, pedig Sebestyén Aba számítása szerint a Bányavirág a századik előadást közelíti, s a Bányavakság is túl van már a hetvenediken. A közönség mellett a szakma is értékelte a produkciókat, számtalan írói, rendezői és alakítási díjat hoztak haza az alkotók. Sebestyén Aba rendező elmondta, úgy érzi, nem voltak elég kiszálláson, és nincsenek “kijátszva” az előadások még. Elismeri, közben elszerződtek emberek, például a mindkét előadásban kulcsfontosságú szerepet játszó Bányai Kelemen Barna azóta magyarországi színpadon játszik, ez pedig megnehezíti az egyeztetést. Többek közt ezért is kerültek nagyterembe az eredetileg intimebb környezetbe, szűkebb térbe készült előadások.

„A Bányák sikerének titka, hogy rólunk szól. Erről a közegről meg azokról a problémákról, amelyekben létezünk. Székely Csaba nagyon jól ráérzett a munkanélküliség, a kilátástalanság, a szegénység, a korrupció témájára, mégis úgy írta meg, hogy fogjuk a hasunkat a nevetéstől” – mondja az előadások népszerűségéről Sebestyén Aba. Hogy mindezek után miért nem vitte színpadra Székely Csaba Bánya-trilógiájának utolsó részét, a Bányavizet, a rendező azt mondja, nem találta a kulcsot az utolsó részhez, s nem is volt bátorsága hozzá. A Nemzeti Színház igazgatója, Gáspárik Attila kérdésünkre elmondta, tényleg utoljára játsszák a két Bánya-előadást. „Öt színházzal kellett egyeztetni folyton, hogy műsorra tűzzük az előadásokat, pont emiatt sokszor 2-3 hónapig nem is sikerült, ez pedig az előadás rovására ment” – szögezte le az igazgató.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 11., csütörtök

Filmvetítésekkel és mozikoncertekkel tér vissza a TIFF Temesvárra és Nagyváradra

Őszi mozis csemege várja a filmrajongókat a Bánságban és a Partiumban szeptemberben. A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) két városban Temesváron és Nagyváradon is igazi különlegességekkel készül.

Filmvetítésekkel és mozikoncertekkel tér vissza a TIFF Temesvárra és Nagyváradra
2025. szeptember 11., csütörtök

Tragédia és komédia egyazon estén – Különleges premierrel, operanapokkal várja közönségét a Kolozsvári Magyar Opera

Puccini két egyfelvonásos darabját, A köpeny, valamint a Gianni Schicchi című műveket mutatja be egyazon produkció keretében a Kolozsvári Magyar Opera szeptember 18-án.

Tragédia és komédia egyazon estén – Különleges premierrel, operanapokkal várja közönségét a Kolozsvári Magyar Opera
2025. szeptember 11., csütörtök

Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész

Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész október végén.

Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész
2025. szeptember 10., szerda

Velencében díjazott nagyjátékfilmet is megtekinthet a közelgő Filmtettfeszt közönsége

Öt friss magyar nagyjátékfilmet vetít romániai premierként az október 1. és 5. között zajló Filmtettfeszt filmfesztivál, amely további hat, az elmúlt egy-két évben készült egészestés fikciós alkotással várja a közönséget több mint 15 helyszínen.

Velencében díjazott nagyjátékfilmet is megtekinthet a közelgő Filmtettfeszt közönsége
2025. szeptember 08., hétfő

Szabadtéri bulival indítja az évadot a jubiláló nagyváradi színház

Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.

Szabadtéri bulival indítja az évadot a jubiláló nagyváradi színház
2025. szeptember 08., hétfő

Próba közben megsérült a temesvári magyar színház színésznője

Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.

Próba közben megsérült a temesvári magyar színház színésznője
2025. szeptember 07., vasárnap

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál

Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál
2025. szeptember 06., szombat

Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia

Május elején nyílt meg és október 26-ig látogatható a Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia című időszaki kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban. Az idén 200 éves Magyar Tudományos Akadémiát bemutató tárlat nemcsak a tudományos közösséget szólítja meg.

Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia
2025. szeptember 04., csütörtök

Mátyás király szülőházában vetítik a Hunyadi-sorozatot

Különleges helyszínre érkezik a Hunyadi-sorozat: a kincses városban megnyílnak Mátyás király szülőházának kapui egy maratoni vetítésre.

Mátyás király szülőházában vetítik a Hunyadi-sorozatot
2025. szeptember 04., csütörtök

Erdélyből is sikeresen pályáztak a Csoóri Sándor-programban – idén 2,5 milliárd forint jut hagyományápolásra

A Csoóri Sándor-program részeként idén 2,5 milliárd forint támogatást osztanak szét 1600 népművészettel, néptánccal és néphagyományokkal foglalkozó szervezet között Magyarországon és külhonban is.

Erdélyből is sikeresen pályáztak a Csoóri Sándor-programban – idén 2,5 milliárd forint jut hagyományápolásra