Hirdetés

Látogatható Tompa László dolgozószobája Székelyudvarhelyen

Megnyitották a felújított Tompa László-emlékszobát tegnap Székelyudvarhelyen, abban az épületben, ahol egykor a Baumgarten-díjas és Erdélyi Helikon-nagydíjas költő, műfordító élt. Tompa egykori háza a Székely Támadt vár szomszédságában, ma már a költő nevét viselő utcában található, ahol 1920-tól haláláig, 1964-ig élt.

Dénes Emese

2011. június 07., 09:312011. június 07., 09:31

Újra berendezett dolgozószobája fogadja a látogatót: egykori íróasztalán márványból készült tintatartóját, tolltartóját, pecsétnyomóját és néhány kéziratot is meg lehet tekinteni. Székelyudvarhely jeles személyisége Betfalván született, de leggyümölcsözőbb alkotóéveit a székely kisvárosban töltötte. 1972-ben már berendeztek egy emlékszobát, ám az épület tulajdonviszonyai nem voltak rendezve, így be kellett zárni.  Az épület végül a város tulajdonába került, a Haáz Rezső Múzeum igazgatása alatt pedig most újra megnyitották az emlékszobát. Miklós Zoltán múzeumigazgató elmondta: remélik, hogy nemcsak a diákok és a környéken élők, hanem a turisták is kíváncsiak lesznek Tompa László saját tárgyaiból és bútoraiból berendezett szobájára.

Az ünnepélyes megnyitón Szakács István Péter tanár, író mondott beszédet, méltatva Tompa munkásságát, továbbá Kulcsár Székely Attila színész előadásában hallhattak az egybegyűltek néhányat Tompa verseiből. Az eseményen részt vett a költő egyik unokája, Tompa Klára is, aki nagyapjával való kapcsolatáról, az együtt megélt élményekről számolt be, a régi kanapéról, ahol mesét olvasott neki, és amelyet az emlékszobában is láthatnak a betérők. Az is kiderült, hogy a gondoskodó nagyapa unokája óvodában elszavalt verseit is maga írta. Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész, a Haáz Rezső Múzeum munkatársa elmondta, hogy a kiállított darabok mind eredetiek. A falon olyan képzőművészek alkotásai is feltűnnek, mint például Szervátiusz Jenő és Tibor, Maszelka János, Nagy Imre vagy éppen Haáz Rezső – hívta fel a figyelmet a művészettörténész. Az új tanév kezdetére azt tervezi a múzeum vezetősége, hogy irodalomórával egybekötött csoportos látogatásokat is szerveznek a diákoknak.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 08., szerda

Együttműködik az opera a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel

A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött

Együttműködik az opera a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel
Hirdetés
2026. április 08., szerda

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet

Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet
2026. április 07., kedd

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén

Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén
2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
Hirdetés
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
2026. március 26., csütörtök

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön

Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
Hirdetés