
Fotó: Facebook/EMIL
László Noémi költőnek, műfordítónak ítélték oda az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) idei Méhes György-nagydíját, a Méhes György-debütdíjat pedig az elsőkötetes Sztercey Szabolcs kapta.
2018. május 13., 21:412018. május 13., 21:41
2018. május 13., 22:062018. május 13., 22:06
Az elismeréseket a 8. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét zárómomentumaként vasárnap este adták át a Bulgakov kávéházban. Karácsonyi Zsolt, az E-MIL elnöke elmondta, László Noémit 2017-ben megjelent Bodzabél című, a Gutenberg kiadónál megjelent verseskötetéért, valamint eddigi költői, műfordítói, irodalomszervezői tevékenységéért díjazták.
Sztercey Szabolcs A nyelvtani közép című verseskötete 2017-ben látott napvilágot az Erdélyi Híradó Kiadó gondozásában, a szerzőt Horváth Benji költő méltatta. A Méhes György-debütdíjat, amelynek értéke 1000 euró – szintén Nagy Elek ajánlotta fel.
A díjátadót megelőzően tartották az E-MIL havi beszélgetéssorozatának legújabb állomását, a meghívott stílszerűen László Noémi volt, akit Karácsonyi Zsolt faggatott költői indulásáról, pályájáról, a költészet, vers mibenlétéről.
A kezdeteket idéző archív felvételek, Nadia Comăneci előtt tisztelgő pillanatok és a jubileumi évforduló hangulata határozta meg a 25. Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) péntek esti nyitógáláját.
Elkezdődtek pénteken a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) 25., jubileumi kiadásának vetítései Kolozsváron. A filmszemle versenyprogramjában magyar alkotás, Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című játékfilmje is szerepel.
Változatos programokkal ünneplik a szecesszió világnapját június 13-án az erdélyi szecesszió központjainak számító Marosvásárhelyen és Nagyváradon.
Méhes Katit, a szatmárnémeti Harag György Társulat művésznőjét is beválogatta Tízen a filmért listájába a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF).
Lisa Simone amerikai jazz- és gospelénekes, Marcos Valle brazil zenészlegenda és Arooj Aftab pakisztáni Grammy-díjas zenész is fellép a június 5–7. közötti kolozsvári Jazz in the Park fesztiválon – közölték szerdán a szervezők.
Kortárs erdélyi magyar szerző, Karácsonyi Zsolt regénye alapján készült előadást mutat be a Kolozsvári Állami Magyar Színház.
A szenátus kinevezte a Román Kulturális Intézet (ICR) új vezetőségét keddi ülésén.
Premierre készül a Kolozsvári Magyar Opera: Anger Ferenc rendezésében mutatják be Giuseppe Verdi Nabucco című operáját. Az előadást a tervek szerint Erdély több városában láthatja a közönség.
Rendezői pályafutásáért Életműdíjjal tüntette ki Tompa Gábort, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatóját a Román Színházi Szövetség (UNITER).
Bírálta Cannes-ból való visszatérése után a román államot Cristian Mungiu filmrendező, aki Fjord című filmjével Arany Pálmát nyert a filmfesztivál szombat esti díjkiosztó gáláján.
szóljon hozzá!