Kutyák Leordina felől

Ily módon nem pusztán a kiadó, de 10 pályatárs is tiszteleg Bodor előtt, az olvasónak pedig már csak az is felkeltheti az érdeklődését, hogy a felkért szerzők miként tudnak belehelyezkedni Bodor Ádám Állomás, éjszaka című novellája által megadott mederbe, és hogy ez a meder merre kanyarodik az egyes írókkal, folyóvá szélesedik-e, vagy holtággá lesz.

Bizony változatos tájakon halad végig az olvasó, ha végigcsónakázik ezekben a patak- és folyómedrekben, és ha egyes esetekben a csónak alja fenn is akad a sziklás aljzaton, vannak azért mélyebb vagy akár örvényekkel riogató szakaszok is. Szerencsés maga a tény, hogy a szerzők nem próbálják Bodor jellegzetes stílusát mímelve, ha törik, ha szakad befejezni a történetet.

Bodor írásaiban sokszor éppen az elhallgatások, a homályban maradt részletek bizsergető incselkedése ragadja meg az olvasót, a tíz szerző közül így többen úgy döntenek, továbbírják ugyan a novellát, de ők maguk sem zárják le a történetet. A Bodor mintanovellája után következő írásokban (Dragomán Györgyében vagy Molnár Vilmoséban) a főhős, Cservenszki további sorsáról mindössze annyit tudunk meg, hogy útnak indul valamerre, igaz, nem oda, ahová eddig utazni szokott.

Székely Csaba aztán már nemcsak folytatja, de be is fejezi a történetet, kézenfekvő megoldást választ: leírja, hogyan fejezi be Cservenszki az életét, miközben még arra is van gondja, hogy utánajárjon, mi is a helye a dolgoknak a világban. Érdekes megfigyelni, hogy hogyan lépnek interakcióba (reakcióba?) az egyes szerzők jellegzetes motívumai, fixa ideái a Bodor által vázolt világ jellegzetességeivel, hogyan incselkednek egymással két különböző írói világ jegyei egyazon novellában.

Demény Péter talányos befejezéséből például nem lehet eldönteni (jobban mondva mindenki úgy döntheti el, ahogy neki tetszik), hogy a főhős a tuskóvá dermedt apját vagy az azt levizelő állatot (kutyát) fogja-e lelőni másnap, miután alszik egyet. A leginkább Szabó Róbert Csaba rugaszkodott el a komor bodori világtól, aki egy pikáns, könnyed történetben talál magyarázatot arra, hogy miért is nem ment el Cservenszki favágótársaival, mint ahogy eddig tette.

A kötet legfiatalabb szerzője, Potozky László – aki, mintha a filmes világ újabb keletű példáját vette volna alapul, nevezetesen azt, hogyan lehet „folytatni” valamit azzal, hogy az előzményeket mesélik el (gondoljunk csak a Csillagok háborújára) – azzal a bekezdéssel zárja írását, amellyel Bodor befejezi a sajátját, és ezzel valóban eredeti magyarázatot ad arra, hogy miért nem folytat(hat)ja Cservenszki addigi életmódját. Láng Zsolt írása pedig nemcsak azért tekinthető „végállomásnak” ezekben az állomásos történetekben, mert az ő írása zárja a könyvet, hanem azért is, mert kilép a történet világából.

Azt írja le ugyanis, hogyan próbálja egy stáb megfilmesíteni ezt a megfilmesíthetetlen novellát. A szereplők – a stáb tagjai – szóban és gondolatban meg is próbálják értelmezni Bodor Ádám novelláját, korántsem lesz azonban esszéisztikus ez a kötetzáró írás, inkább Láng Bodor írásművészetéhez fűződő viszonya, rajongása sejlik fel az olvasóban.

A novellabéli színésznő végül el is menekül ennek a kudarcra ítélt filmnek a forgatásáról, hiszen miként is lehetne képekben megragadni ezt a különös világot, amelyben a főszereplők nem lehetnek mások, mint „a lábnyomokból elillanó meleget kereső kutyák”. n Varga László

Bodor Ádám, Dragomán György, Molnár Vilmos, Székely Csaba, Hajdú Farkas-Zoltán, Demény Péter, Szabó Róbert Csaba, Balázs Imre József, Potozky László, Hertza Mikola, Láng Zsolt: Állomás, éjszaka – Koinónia Kiadó, Kolozsvár, 2011