Hirdetés

Kuncz Aladárra emlékeztek Budapesten, Aradon is emléktáblát állítanának az írónak

•  Fotó: Archív

Fotó: Archív

A két világháború közti erdélyi irodalom jelentős alakja, az aradi születésű Kuncz Aladár emlékét őrzi az az emléktábla és dombormű, amelyet Budapesten helyeztek el a hét végén a Kölcsey Egyesület kezdeményezésére – mondta el a Krónikának Fekete Károly, a kulturális szervezet alelnöke.

Kiss Judit

2017. november 27., 17:512017. november 27., 17:51

Kuncz Aladár aradi születésű írónak állított emléket vasárnap Budapesten a Kölcsey Egyesület – mondta el a Krónikának Fekete Károly, a Maros-parti városban működő kulturális szervezet alelnöke.

Az Örs vezér tere közelében található, úgynevezett erdélyi emlékparkban látható az 1885-ben Aradon született és 1931-ben Budapesten elhunyt íróra, a Fekete kolostor című regény szerzőjére emlékeztető, Konthur Bertalan szobrászművész által készített dombormű és emléktábla.

Hirdetés

Az eseménynek a magyarországi Erdélyi gyülekezet nevű egyesület volt a házigazdája, az emlékparkban minden évben megemlékeznek egy-egy jeles erdélyi személyiségről – mondta el Fekete Károly. Hozzátette, ebben a parkban minden erdélyi és partiumi régiónak van egy-egy részlege, az aradiban, ahol a Kuncz Aladár-emléktáblát avatták fel vasárnap, korábban Csiky Gergelynek is emléket állítottak már.

Baracsi Levente, az Arad-belvárosi Református Egyházközség lelkésze hirdetett igét, majd irodalmárok tartottak előadást Kuncz Aladár életművéről. Juhász Andrea irodalomtörténész „...nagy íróvá váltotta meg a szenvedés" mottóval beszélt az író pályájáról, Filep Tamás Gusztáv eszmetörténész pedig A nem egykönyvű író című előadását hallgathatták meg az érdeklődők. Fekete Károly rámutatott, Kunczot – akinek legismertebb műve, a Fekete kolostor a két világháború közti irodalom egyik legjelentősebb darabja – általában egykönyvű íróként könyvelik el.

Fogságélményeit megörökítő remekműve szinte tudományos tárgyilagossággal jegyzi fel az eseményeket, ugyanakkor vádirat az erőszak, a zsarnokság, tiltakozás a humánum nevében az a pusztító háború ellen.

„Bár egykönyvű íróként ismerik sokan, rengeteg írása maradt fenn kéziratban, a Kriterion Könyvkiadó pedig megjelenteti összegyűjtött munkáit egy hétkötetesre tervezett sorozatban. Eddig három kötet látott napvilágot, a Felleg a város felett, az Egy márványdarab, a Fekete kolostor" – mondta az alelnök.

A sorozatról egyébként tavaly kerekasztal-beszélgetést tartottak a Kolozsvári Magyar Napokon, ahol irodalomtörténeti újdonságként mutatták be az Országos Széchenyi Könyvtár (OSZK) és a Kriterion Könyvkiadó közös vállalkozásában megjelentetett Felleg a város felett című kötetet, a Kuncz összegyűjtött munkái sorozat harmadik darabját. Filep Tamás Gusztáv magyarországi eszmetörténész akkor úgy fogalmazott, tarthatatlan volt, hogy egy ilyen fontos erdélyi ideológusnak és teoretikusnak az esszéi, publicisztikája, a teljes szépirodalmi és kisepikai munkássága hozzáférhetetlen. „Kötetben novellái, drámái soha nem jelentek meg, és ami a publicisztikájából a hetvenes években meg is jelent, az is csonka” – fogalmazott Filep.

Fekete Károly azt is elmondta, hogy

a most Budapesten elhelyezett emléktábla és dombormű két-két példányban készült el, így az író szülővárosában is szeretnék elhelyezni majd annak az épületnek a falán, ahol 1885-ben az akkori gimnáziumban világra jött Kuncz Aladár az iskola igazgatójának fiaként.

Jelenleg román iskola működik az épületben, ha a szülőházon nem sikerül elhelyezni, akkor vagy a Kölcsey Egyesületnél, vagy az aradi magyar gimnázium épületének falán kap majd helyet – mondta Fekete.

A budapesti eseménynek egyébként kettős célja volt: az emlékparkban megemlékezést tartottak az 1989-es mártírok kopjafájánál, ahol minden évben egy magyar és egy román áldozat emlékét idézik fel. Az idén a kopjafára a forradalom két aradi áldozatának, Radu Adrian Donnak (1964–1989) és Grúber Gézának (1963–1989) a neve került fel.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron

Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
Hirdetés
2026. június 20., szombat

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön

Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön
2026. június 17., szerda

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron

Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron
2026. június 16., kedd

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért

Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért
Hirdetés
Hirdetés