Hirdetés

Kultúrdömping Nagyváradon – Debrecen is részt vesz a Festum Varadinum programsorozaton

•  Fotó: Facebook/Festum Varadinum

Fotó: Facebook/Festum Varadinum

A nagyváradi, május 5. és 18. közt tartandó Festum Varadinum színes forgatagából idén is kiveszi részét Debrecen. Egyre intenzívebb az együttműködés a két város kulturális intézményei között – hangzott el a rendezvény csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Krónika

2019. május 03., 11:092019. május 03., 11:09

Immár 28. alkalommal rendezik meg a Festum Varadinumot, a nagyváradi, illetve az erdélyi magyar közösség legnagyobb múltra visszatekintő kulturális eseménysorozatát május 5. és 18. között. Komolay Szabolcs, Debrecen kulturális ügyekért felelős alpolgármestere az eseményt beharangozó csütörtöki tájékoztatón hangsúlyozta, egyre intenzívebb az együttműködés a két város kulturális intézményei között – olvasható a denagy.hu-n.

Közel öt évtizednyi szünet után – a település püspöki székhellyé emelésének 900., valamint az ezt megcselekvő László király szentté avatásának 800. évfordulóján –, 1992-ben újították fel a rendezvénysorozatot. A program két hete alatt idén az RMDSZ, a magyar történelmi egyházak, kulturális intézmények, civil és ifjúsági szervezetek, iskolák rendkívül széles körű együttműködésének köszönhetően

Hirdetés

közel százötven esemény közül választhatnak az érdeklődők.

Koncsek Vadnai Zita, a Varadinum Kulturális Alapítvány kuratóriumának elnöke kiemelte: ez a rendezvénysorozat arra hivatott, hogy összefogja a magyarságot, minden korosztályban erősítse az összetartozás tudatát. Május 5-én Debrecen, a szabadság őrvárosa címmel az 1849-es magyar függetlenségi nyilatkozat kiadásának 170. évfordulója alkalmából alkotott táncjáték kerül színpadra Nagyváradon a Csokonai Színház, a Debreceni Népi Együttes és a Hajdú Táncegyüttes együttműködésében.

Május 7-től három héten át lesz látogatható Kiemelés címmel a 27. Debreceni Tavaszi Tárlat díjazottjainak közös kiállítása a Körösvidéki Múzeumban. Aznap este pedig a Csokonai Színház vendégjátékának keretében Molnár Ferenc Játék a kastélyban című színművét láthatják az érdeklődők a Szigligeti Színházban.

Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke elmondta, hogy

az idei fesztivál jelmondata – Mi vagyunk a grund! – annak jegyében is fogalmazódott, hogy A Pál utcai fiúk című musical nagyszabású nagyváradi, szabadtéri ősbemutatójára készülnek.

Kulturális különlegesség, hogy Festum Varadinum keretében összesen tíz Nagyváradon született magyar nyelvű és egy – a város történetéről szóló – román nyelvű új kötetet mutatnak be. A fesztivál idején kerül nyomdába egy nagyszabású történeti munka, Kormányos László műve, Nagyvárad krónikája, amit a debreceni Alföldi Nyomdában nyomtatnak.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
Hirdetés
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
2026. június 20., szombat

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön

Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön
Hirdetés
2026. június 17., szerda

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron

Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron
2026. június 16., kedd

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért

Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért
2026. június 15., hétfő

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben

Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben
Hirdetés
Hirdetés