Hirdetés

Kulturális maraton Váradon

•  Fotó: Bálint Eszter

Fotó: Bálint Eszter

Kétnapos rendezvénysorozat keretében mutattak be számos kötetet a hétvégén a nagyváradi közönségnek. A Könyvmaratonon bemutatott kiadványok többsége a városban élő szerzők tollából született.

Balogh Levente

2009. október 05., 09:422009. október 05., 09:42

„Gyöngyszemeket” ajánlott a közönség figyelmébe Biró Rozália, Nagyvárad alpolgármestere a kétnapos Könyvmaraton péntek délutáni nyitányán, amelyen két nap alatt tucatnyi kötetet – mint az alpolgármester elmondta – túlnyomórészt nagyváradi szerzők tollából született és a Partium fővárosában kiadott könyvet, illetve egy „vendég” kiadványt mutattak be.

„Egy másik Románia”

A megnyitó a Fekete Sas-palota passzázsának központi kupolája alatt zajlott, ahol az érdeklődők a kihelyezett standokon a bemutatott könyvek mellett számos egyéb kiadványt is megvásárolhattak. A Nagyváradi Ősz fesztivál keretében megrendezett Könyvmaraton nyitányaként Králik Lóránd Egy másik Amerika című kötetével ismerkedhetett meg a közönség, ezt követően szintén a Fekete Sas-passzázsban, az Árkádia bábszínház előadótermében került sor a rendezvény ünnepélyes megnyitójára, ahol a főszervezők, Szűcs László, a Várad kulturális folyóirat és az Erdélyi Riport főszerkesztője, valamint Derzsi Ákos, a helyi Europrint könyvkiadó vezetője, parlamenti képviselő köszöntötte a megjelent szerzőket és a közönséget.

Utcaszínház, kocsmaszínház

A Nagyváradi Ősz rendezvénysorozat keretében ismét rendhagyó helyszíneken tartanak színházi előadásokat. Naponta több előadást is megtekinthetnek az érdeklődők a héten, ezeknek főleg a váradi klubok adnak otthont. Október 6-án, kedden 19 órakor a No Problem diszkóban tartják meg a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház improvizációs bajnokságát.

A színházi hét programjai közé illeszkedik be az október 7-én, szerdán 19 órától az Astoriában megtartandó, a 20. század elejét idéző irodalmi kávéház, melynek keretében Ady Endre egykori törzshelyén néhány órára a századelő hangulatát teremtik meg.

A magyar közönséget Vetési Nándor kolozsvári színművész Dobszó az éjszakában című Bertold Brecht-öszszeállításával (október 8-án, csütörtökön 19 órakor a Louis kávézóban), illetve a debreceni Zsiráf utcai színtársulat Vigyázat, magasfeszültség című előadásávál (október 10-én, szombaton 18 órától a sétálóutcán és a központban) várják.

Fried Noémi Lujza

A könyvkiadás nehézsége, illetve a csökkenő kereslet kapcsán a már bemutatott, Egy másik Amerika című kötet címét parafrazálva Derzsi Ákos megjegyezte: reméli, van egy másik Románia, ahol az emberek szeretik a könyveket, és olvasnak. A megnyitót követően Szűcs László és Kőrössi P. József, a budapesti Noran könyvkiadó nagyváradi származású vezetője a Várad folyóirat különszámát mutatta be, amelyben a neves irodalmi személyiségeket bemutató Törzsasztal során készült beszélgetések szerkesztett változatát, illetve Esterházy Pétertől Spiró Györgyön át Závada Pálig a vendégekkel készült interjúkat olvashatnak az irodalomkedvelők.

Kőrössi P. József elmondta: a mintegy két évvel ezelőtt indult beszélgetéssorozat rendkívüli sikernek bizonyult, amelynek „jó a sajtója, és sok az irigye.” Szűcs László kifejtette: a Törzsasztal jelentős mértékben hozzájárult a kortárs magyar irodalom népszerűsítéséhez a városban. Kőrössi P. elmondta: a Törzsasztalt immár a budapesti irodalmi körökben is számon tartják, az írók egymásnak ajánlják, a Szépírók társasága pedig bevette A könyv utóélete című rendezvénysorozatba, így az azon részt vevő íróknak tiszteletdíjat is biztosít.

A Petőfi-szobor üdvözlése

Ezt követően Gittai István nagyváradi költő Őszliget című verseskötetével ismerkedhettek meg a résztvevők, a szerző az alkotás folyamatáról, illetve személyes élményeiről is beszélt – kiderült pédául, hogy második otthona, Csepel központjában köszönni szokott a Petőfi-szobornak, és néha virágot is helyez a talapzata elé. A továbbiakban Traian Ştef Hölgy rózsaszínben című verseskötetét mutatták be Kinde Annamária fordításában, majd Kinde Annamária Rózsavér című verskötetével ismerkedhettek meg a jelenlévők. A pénteki nap utolsó kötetbemutatója során Sorbán Attila Vaníliás gumicsont című könyvét ismertették, majd az éjszakába nyúló rendezvény végén a Lyra együttes koncertje zárta az első napot.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
Hirdetés
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
2026. március 26., csütörtök

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön

Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. március 24., kedd

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt

A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt
2026. március 24., kedd

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája

Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája
2026. március 23., hétfő

Szatmárnémetiben rendez Ionesco-darabot Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója

Szatmárnémetiben rendez Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, aki a Harag György Társulattal állítja színpadra Eugène Ionesco: A kopasz énekesnő című műve alapján készülő előadást.

Szatmárnémetiben rendez Ionesco-darabot Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója
Hirdetés
Hirdetés