
Fotó: Bálint Eszter
2009. október 05., 09:422009. október 05., 09:42
„Gyöngyszemeket” ajánlott a közönség figyelmébe Biró Rozália, Nagyvárad alpolgármestere a kétnapos Könyvmaraton péntek délutáni nyitányán, amelyen két nap alatt tucatnyi kötetet – mint az alpolgármester elmondta – túlnyomórészt nagyváradi szerzők tollából született és a Partium fővárosában kiadott könyvet, illetve egy „vendég” kiadványt mutattak be.
A megnyitó a Fekete Sas-palota passzázsának központi kupolája alatt zajlott, ahol az érdeklődők a kihelyezett standokon a bemutatott könyvek mellett számos egyéb kiadványt is megvásárolhattak. A Nagyváradi Ősz fesztivál keretében megrendezett Könyvmaraton nyitányaként Králik Lóránd Egy másik Amerika című kötetével ismerkedhetett meg a közönség, ezt követően szintén a Fekete Sas-passzázsban, az Árkádia bábszínház előadótermében került sor a rendezvény ünnepélyes megnyitójára, ahol a főszervezők, Szűcs László, a Várad kulturális folyóirat és az Erdélyi Riport főszerkesztője, valamint Derzsi Ákos, a helyi Europrint könyvkiadó vezetője, parlamenti képviselő köszöntötte a megjelent szerzőket és a közönséget.
| A Nagyváradi Ősz rendezvénysorozat keretében ismét rendhagyó helyszíneken tartanak színházi előadásokat. Naponta több előadást is megtekinthetnek az érdeklődők a héten, ezeknek főleg a váradi klubok adnak otthont. Október 6-án, kedden 19 órakor a No Problem diszkóban tartják meg a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház improvizációs bajnokságát. A színházi hét programjai közé illeszkedik be az október 7-én, szerdán 19 órától az Astoriában megtartandó, a 20. század elejét idéző irodalmi kávéház, melynek keretében Ady Endre egykori törzshelyén néhány órára a századelő hangulatát teremtik meg. A magyar közönséget Vetési Nándor kolozsvári színművész Dobszó az éjszakában című Bertold Brecht-öszszeállításával (október 8-án, csütörtökön 19 órakor a Louis kávézóban), illetve a debreceni Zsiráf utcai színtársulat Vigyázat, magasfeszültség című előadásávál (október 10-én, szombaton 18 órától a sétálóutcán és a központban) várják. Fried Noémi Lujza |
A könyvkiadás nehézsége, illetve a csökkenő kereslet kapcsán a már bemutatott, Egy másik Amerika című kötet címét parafrazálva Derzsi Ákos megjegyezte: reméli, van egy másik Románia, ahol az emberek szeretik a könyveket, és olvasnak. A megnyitót követően Szűcs László és Kőrössi P. József, a budapesti Noran könyvkiadó nagyváradi származású vezetője a Várad folyóirat különszámát mutatta be, amelyben a neves irodalmi személyiségeket bemutató Törzsasztal során készült beszélgetések szerkesztett változatát, illetve Esterházy Pétertől Spiró Györgyön át Závada Pálig a vendégekkel készült interjúkat olvashatnak az irodalomkedvelők.
Kőrössi P. József elmondta: a mintegy két évvel ezelőtt indult beszélgetéssorozat rendkívüli sikernek bizonyult, amelynek „jó a sajtója, és sok az irigye.” Szűcs László kifejtette: a Törzsasztal jelentős mértékben hozzájárult a kortárs magyar irodalom népszerűsítéséhez a városban. Kőrössi P. elmondta: a Törzsasztalt immár a budapesti irodalmi körökben is számon tartják, az írók egymásnak ajánlják, a Szépírók társasága pedig bevette A könyv utóélete című rendezvénysorozatba, így az azon részt vevő íróknak tiszteletdíjat is biztosít.
Ezt követően Gittai István nagyváradi költő Őszliget című verseskötetével ismerkedhettek meg a résztvevők, a szerző az alkotás folyamatáról, illetve személyes élményeiről is beszélt – kiderült pédául, hogy második otthona, Csepel központjában köszönni szokott a Petőfi-szobornak, és néha virágot is helyez a talapzata elé. A továbbiakban Traian Ştef Hölgy rózsaszínben című verseskötetét mutatták be Kinde Annamária fordításában, majd Kinde Annamária Rózsavér című verskötetével ismerkedhettek meg a jelenlévők. A pénteki nap utolsó kötetbemutatója során Sorbán Attila Vaníliás gumicsont című könyvét ismertették, majd az éjszakába nyúló rendezvény végén a Lyra együttes koncertje zárta az első napot.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.