Hirdetés

Kulturális központ Tamási Áron húgának házában

Tamási Áron húgának egykori hajléka kezdi elfoglalni és betölteni azt a teret, amelyet neki szántak – mondta el Hadnagy Jolán, a Tamási Áron Művelődési Egyesület (TAME) ügyvezetője a Tamási Ágnes szépen felújított farkaslaki házáról, amelyet közművelődési célokra használnak fel.

2013. január 06., 20:392013. január 06., 20:39

Mint kifejtette, úgy tűnik, az egyesület mostani tagsága igen komolyan értelmezi a felvállalt munkát, hiszen a tavaly szépen felújították az író húgának egykori hajlékát. Az ügyvezető beszámolt arról, hogy a TAME megállapodott a Székelygyümölcs Egyesülettel, amely gyümölcsfeldolgozót működtet Farkaslakán – mindkét szervezet a környék tárgyi és szellemi értékeinek védelmét végzi. December elején gyümölcsfákat ültettek a szépen felújított ház kertjébe.

Hadnagy Jolán elmondta, megvannak még ugyan azok a fák, amelyeket az író is szívesen emlegetett – „hargasmagú” szilvafák, meggyfák és a vackorfa is, amelynek körtövélyéről több helyen is olvashatunk az író munkáiban –, de gondozni kell őket, s melléjük másokat ültetni. Az alkotóház szobáiba már visszakerült a felújított bútorzat, s ami nem eredeti, az is mind a rokonságtól, ismerősöktől, abból a korból való, amikor az író és testvérei is a faluban laktak. A rokonoknál és ismerősöknél még megtalálható relikviákat, fényképeket, leveleket is igyekeznek összegyűjteni, hogy megfelelő konzerválás után kiállítsák és közkinccsé tegyék. Nem kell már sokat várni arra a pillanatra sem, amikor elkezdik a csűr visszaépítését. Az egyesület tervet készíttetett egy többfunkciós épület kivitelezésére: oktató- és kulturális központot, vendéglátóhelyet, szállásra és tisztálkodásra alkalmas helyiségeket alakítanak ki a kívülről hagyományos csűrnek látszó épületben. Több pályázatot is készítettek a 2012-es évben.

„A pályázás nem egyszerű dolog és nem olcsó mulatság – mondta az ügyvezető. Az egyesület nyert ugyan az őszi LEADER-pályázaton mintegy 261 ezer lejt, de ezt az összeget csak utófinanszírozás formájában kapja majd meg, ha a kivitelezés megtörtént. Bíznak abban, hogy a helyi és megyei költségvetésből, valamint cégek és magánszemélyek adakozásaiból sikerül elindítani a munkálatokat, és egy–másfél éven belül felavathatják az úgynevezett kultúrcsűrt. Ebbe az új épületbe terveznek egy állandó fotókiállítást Váradi Péter Pál erdélyi fotóiból, a létesítmény pedig egyéb kulturális rendezvényekkel emelhetné az egész térség turisztikai vonzerejét. Az egyesület szívesen és köszönettel fogadja magánszemélyek és cégek támogatását (számlaszám: Asociaţia Culturală „Tamási Áron” din Lupeni – Banca Comercială Română Odorheiu-Secuiesc RO05 RNCB 0156 1193 8362 0001).

Simó Márton
 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 08., szerda

Együttműködik az opera a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel

A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött

Együttműködik az opera a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel
Hirdetés
2026. április 08., szerda

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet

Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet
2026. április 07., kedd

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén

Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén
2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
Hirdetés
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
2026. március 26., csütörtök

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön

Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
Hirdetés