
Fotó: Aradi Kamaraszínház
Szórvány kulturális karavánt indít az Aradi Kamaraszínház, amely Arad megye 26 magyarlakta szórványtelepülésének bevonásával 11 helyszínre viszi el két előadását – közölte csütörtökön az erdélyi teátrum.
2019. március 28., 14:122019. március 28., 14:12
2019. március 28., 16:462019. március 28., 16:46
Tapasztó Ernő, a színház igazgatója az MTI-nek elmondta, hogy az április 8-án kezdődő karaván Kisjenő, Pécska, Kisiratos, Majlát, Kispereg, Simonyifalva, Zerind, Ágya, Nagyiratos, Zimándújfalu, valamint Arad településeket érinti, ahol a közönség Móricz Zsigmond A Zördög című három egyfelvonásos darabaját, illetve Szente Vajk és Gulyás Levente A kolozsvári bíró zenés mesejátékát tekintheti meg.
Az igazgató elmondta, hogy a színházuktól távolabb élő, a kultúrához és színházi előadásokhoz csak nagyon ritkán hozzáférő emberekhez szeretnék eljuttatni az anyanyelvi kultúrát. A tizenegy állomáson minden esetben a környező településekről is várják a nézőket, akiknek a színházból, a népzenéből és a néptáncművészetből összefonódó kulturális napot kínálnak.
Az iskolásokat délelőtt A kolozsvári bíró című gyerekelőadásra várják, amelyet a szintén nekik szóló interaktív színházi műhely, illetve gyerekfoglalkozás követ Tege Antal színész-rendező vezetésével.
Koraeste a felnőtt nézőket Móricz Zsigmond három pajzán egyfelvonásos paraszttréfájából – A Zördög, Dufla pofon, Lélekvándorlás – létrehozott produkcióra várják.
Az előadás után a Juhász Zenekar tart táncházat, közreműködik Farkas Tamás és a táncosok.
A projekt megvalósulását a magyar kormány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatta.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.
szóljon hozzá!