Fotó: Tofán Levente
A rendszerváltás óta nem szerveztek Szatmárnémetiben olyan nagyszabású színházi eseményt, mint amilyen a november 4. és 13. közötti, nyolcadik Interetnikai Színházi Fesztivál lesz, a romániai kisebbségi színházak, társulatok seregszemléje, amely szakmai szempontból és a nézők számára is fontos – mondta el a Krónikának Végh Balázs, a Harag György Társulat irodalmi titkára.
2016. október 27., 13:122016. október 27., 13:12
2016. október 27., 13:132016. október 27., 13:13
Mint kifejtette, a kétévente szervezett vándorfesztivál produkcióit felváltva a gyergyói kisebbségi kollokviumon és az interetnikai fesztiválon láthatják a nézők. A szemle színházi előadások tükrében villantja fel kultúrák találkozását: a magyar, román, zsidó, német és roma társulatok produkcióit láthatják az érdeklődők.
A Szatmárnémetiben sorra kerülő tíznapos programsorozat a színházi előadásokon kívül több kísérőrendezvényt is felvonultat. Végh Balázs kifejtette, az események a szépen felújított és nemrég átadott színházépületben, a művelődési házban, valamint egy kocsmában is várják a nagyérdeműt. A szatmári színházi műhely alapítása óta immár másodszor foglalta el a városi színház 125 éves, impozáns épületét október elején, a Szamos-parti város egyik ékessége lett a frissen felújított, a legmodernebb technikai eszközökkel felszerelt színház. A fesztivál keretében 21 színtársulat 25 előadással lép fel, ezen kívül koncerteken és szakmai fórumokon is részt vehetnek az érdeklődők.
„Az előző évekhez képest újdonságnak számít, hogy erdélyi magyar független, alternatív színházi műhelyeket, mozgásszínházi műhelyeket is vendégül lát a fesztivál. Az is újdonság, hogy a kolozsvári és marosvásárhelyi dramaturg szakos hallgatók is aktívan részt vesznek az eseményeken: fesztiválnaplót és blogot vezetnek Varga Anikó és Zsigmond Andrea egyetemi tanárok, a Játéktér szekesztőinek vezetésével. A fesztiválnapló olvasható lesz a színház honlapján, a Harag.eu-n\" – mondta el az irodalmi titkár.
A szemlén kolozsvári, marosvásárhelyi, temesvári, sepsiszentgyörgyi, csíkszeredai, nagyváradi, kézdivásárhelyi, gyergyószentmiklósi, székelyudvarhelyi társulatok lépnek színpadra, az erdélyi magyar teátrumokon kívül pedig jelen lesz a nagyszebeni német társulat, a bukaresti Giuvlipen Színház, valamint a Bukaresti Állami Zsidó Színház egy-egy előadással. A fesztivál a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház előadásával kezdődik november 4-én, pénteken: Molière, A fösvény című darabját láthatja a közönség Bocsárdi László rendezésében. A seregszemlét a szatmárnémeti Proscenium Alapítvány szervezi, a részletes program elolvasható a fesztivál Facebook-oldalán, valamint a harag.eu honlapon.
Őszi mozis csemege várja a filmrajongókat a Bánságban és a Partiumban szeptemberben. A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) két városban Temesváron és Nagyváradon is igazi különlegességekkel készül.
Puccini két egyfelvonásos darabját, A köpeny, valamint a Gianni Schicchi című műveket mutatja be egyazon produkció keretében a Kolozsvári Magyar Opera szeptember 18-án.
Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész október végén.
Öt friss magyar nagyjátékfilmet vetít romániai premierként az október 1. és 5. között zajló Filmtettfeszt filmfesztivál, amely további hat, az elmúlt egy-két évben készült egészestés fikciós alkotással várja a közönséget több mint 15 helyszínen.
Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.
Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.
Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.
Május elején nyílt meg és október 26-ig látogatható a Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia című időszaki kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban. Az idén 200 éves Magyar Tudományos Akadémiát bemutató tárlat nemcsak a tudományos közösséget szólítja meg.
Különleges helyszínre érkezik a Hunyadi-sorozat: a kincses városban megnyílnak Mátyás király szülőházának kapui egy maratoni vetítésre.
A Csoóri Sándor-program részeként idén 2,5 milliárd forint támogatást osztanak szét 1600 népművészettel, néptánccal és néphagyományokkal foglalkozó szervezet között Magyarországon és külhonban is.
szóljon hozzá!