Hirdetés

Kultúra kattintásra

Naponta frissülő, a Partium kulturális életével foglalkozó portál indult a varad.ro címen, ahol korábban a Várad című folyóirat tartalma volt elérhető. A havilap anyagait ezután a varadlap.ro weboldalon olvashatják. Szűcs László maradt az új portál és a havilap főszerkesztője is.

2008. december 09., 08:462008. december 09., 08:46

A világ bármely pontján élő on-line olvasó napirenden lehet a Partium kulturális életével, ugyanis nemrégiben a varad.ro címen napi frissülésű kulturális portál indult. „A 2002-ben alapított Várad folyóirat kezdetektől ezen a címen volt jelen a világhálón, de eddig kizárólag a nyomtatott formában megjelenő lap anyagait töltöttük fel a megjelenéssel egy időben, miközben az archívumban a korábban megjelent lapszámokat is megtalálhatták az olvasók. Vannak olyan tartalmak, amelyek a havilap nyomtatott változatába nem férnének bele, vagy aktualitásukat veszítenék, ráadásul a világhálón nem létezik kimondottan a Partium kulturális életével foglalkozó felület, ezért döntöttünk úgy, hogy különválasztjuk az internetes megjelenésünket, és varad.ro címen napi frissülésű kulturális portált indítunk, míg a folyóirat anyaga a címen válik elérhetővé” – mondta el lapunknak Szűcs László, a Várad című folyóirat és az új kulturális portál főszerkesztője.

Hírek, kritikai szellemiség, interaktivitás

Némi átfedésekkel ugyan, de két egymással párhuzamosan működő csapat készíti a folyóiratot, és frissíti az új portált, ugyanis az irodalommal, művészettel, társadalommal és tudománnyal foglalkozó havilap néhány munkatársa más újságírókkal és a váradi színháznál dramaturgként dolgozó fiatalokkal együttműködve teszi naprakésszé az új kulturális weboldalt. A portál indulását beharangozó szöveg szerint az oldal szerepe a tartalomszolgáltatás, a kritikai szellemiség érvényre juttatása és az interaktivitás megvalósítása. „Tartalomszolgáltatásban – egyelőre csak erről lehet szó – több terület is adódik, amit fokozatosan belakni szándékozunk. Az információszolgáltatás, tájékoztató és véleményműfajok mellett, amelyek segítségével a kulturális mozgások leképezhetőek, a portálon helyet kap a régió kulturális szervezeteinek adatbázisa, továbbá egyféle dokumentációs központ, amelyben film-, kép- és hanganyagok, digitalizált könyvek, szerzői oldalak érhetőek el. A tervben kiemelt helyen szerepel a vizuális művészetekben alkotó fiatalok munkáinak bemutatása, promoválása, on-line tárlatok szervezése” – írja Fazakas Márta felelős szerkesztő.

Partium Várad-centrummal

A partiumi kulturális portál egyelőre még Várad-centrikus, de a közeli Debrecen kulturális hírei is megjelentek már, és a honlap szerkesztői szeretnék, hogy legkésőbb jövő év elejétől a térség nagyobb városai, főként Szatmárnémeti és Arad kulturális eseményeiről is tudósíthassanak – árulta el a főszerkesztő. Az aktualitások mellett a Várad folyóirat készülő lapszámaiból is találhatnak előzeteseket és ajánlókat a böngészők, illetve a havilap rendezvényeit, a Törzsasztal esteket népszerűsítő beszámolók is elérhetővé válnak. „A tervezett tíz rovat között vannak már aktívan működő rovataink, és vannak még fejlesztés alatt lévők is. Néhány anyag esetében már megvan a lehetőség a hozzászólásra, ugyanakkor egyfajta fórum létrehozásán is dolgozunk” – mondta el Szűcs László, aki szerint a portál olvasói eddig is sok hasznos javaslattal és észrevétellel segítették a szerkesztőség munkáját. Mivel csak pár napja működik kulturális portálként a weboldal, nincsenek a nézettségre vonatkozó releváns adatok, de a főszerkesztő elmondása szerint a korábbinál már jóval többen látogattak el a varad.ro címre, és már az is komoly eredmény lehet, ha napi néhány száz érdeklődővel megnövelhetik a látogatottságot, és így szélesebb rétegeket is megszólíthatnak, mint a nyomtatott formában megjelenő folyóirat.

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 03., szerda

Kézdi Imola: a költészet lehet buli, játék és mindenkihez szólhat

A Miniallűrök (2021) és a Lélekporc (2023) után TEjben, jajban, világvégÉN címmel jelent meg az UNITER- és Jászai Mari-díjas színművész legújabb verseskötete, aminek az „ősbemutatóját” Aradon tartották.

Kézdi Imola: a költészet lehet buli, játék és mindenkihez szólhat
Hirdetés
2025. december 03., szerda

Operamesék, kulisszatitkok: interaktív foglalkozások hozzák közelebb a komolyzenét a legkisebbekhez

Napjaink zajos világában különösen fontos, hogy a gyerekek már kiskorukban találkozzanak a komolyzenével. A LurkOpera játékos foglalkozásai során az opera nemcsak élmény, hanem eszköz a koncentráció, kreativitás és érzelmi intelligencia fejlesztésére.

Operamesék, kulisszatitkok: interaktív foglalkozások hozzák közelebb a komolyzenét a legkisebbekhez
2025. december 03., szerda

Erdélyi településeket is érintő adventi turnéra indul a Kaláka

Ismét adventi turnéra indul a Kaláka. A népszerű zenekar december 4-én a budapesti Deák Ferenc téri evangélikus templomban kezdi a Szabad-e bejönni ide betlehemmel? című műsorsorozatát, és 21-én este Óbudán zárja.

Erdélyi településeket is érintő adventi turnéra indul a Kaláka
2025. december 01., hétfő

Lázár Ervin meséjéből készült előadást mutat be Mikuláskor a Nagyvárad Táncegyüttes

Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét mutatja be a Nagyvárad Táncegyüttes Mikulás ünnepén.

Lázár Ervin meséjéből készült előadást mutat be Mikuláskor a Nagyvárad Táncegyüttes
Hirdetés
2025. december 01., hétfő

A teljes Hunyadi-sorozat, több mint száz kortárs és klasszikus magyar film látható ingyen a Filmión

A 130 éves filmművészet tiszteletére 130 kortárs és klasszikus magyar alkotás érhető el ingyen öt héten át, adventtől Vízkeresztig, hétfőtől január 6-ig az idén ötéves Filmio kínálatában.

A teljes Hunyadi-sorozat, több mint száz kortárs és klasszikus magyar film látható ingyen a Filmión
2025. november 30., vasárnap

Erdélyi mozikba érkezik a Szenvedélyes nők című magyar film

Alig egy héttel a magyarországi premier után Erdély-szerte is debütál a mozikban a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.

Erdélyi mozikba érkezik a Szenvedélyes nők című magyar film
2025. november 29., szombat

„Nagy az adósságunk az Erdélyről szóló filmek terén”. Káel Csaba rendező Kalotaszegről, a Magyar menyegzőről (INTERJÚ)

Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.

„Nagy az adósságunk az Erdélyről szóló filmek terén”. Káel Csaba rendező Kalotaszegről, a Magyar menyegzőről (INTERJÚ)
Hirdetés
2025. november 27., csütörtök

Román író-rendező „székely öko-románca” a sepsiszentgyörgyi színházban

Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.

Román író-rendező „székely öko-románca” a sepsiszentgyörgyi színházban
2025. november 27., csütörtök

Idős népzenészekért indult jótékonysági kampány

Jótékonysági kampányt indított az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Romániai Magyar Népzenészek Egyesülete az idős adatközlő népzenészekért, akik egész életükben a közösség szolgálatában álltak, őrizték és továbbadták hagyományainkat.

Idős népzenészekért indult jótékonysági kampány
2025. november 26., szerda

Groteszk, abszurd művészi reflexiók: alkotásra ösztönöz pályázatával a temesvári színház

A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásai apropóján Örkény István és Ödön von Horváth műveinek olvasására, illetve alkotásra ösztönzi nézőit és minden érdeklődőt.

Groteszk, abszurd művészi reflexiók: alkotásra ösztönöz pályázatával a temesvári színház
Hirdetés
Hirdetés