Márciust két bemutatóval kezdi a Kolozsvári Állami Magyar Színház: március másodikán Franz Xaver Kroetz A vágy című drámáját mutatják be Albu István rendezésében a stúdióteremben, míg március 6-án, pénteken Csokonai Vitéz Mihály Az özvegy Karnyóné és a két szeleburdiak című darabjának a bemutatójára kerül sor Keresztes Attila rendezésében.
2015. február 25., 20:052015. február 25., 20:05
Visky András, a színház művészeti vezetője szerdai sajtótájékoztatóján egyúttal bejelentette: egészségügyi okokból A vágy című előadás esetében főszereplőcserére kényszerültek, ezért a február 27-ére, péntekre tervezett előbemutató elmarad.
Albu István rendező elmondta: mintegy tíz napja történt meg a főszereplőcsere, így Hilda szerepében Kali Andreát láthatja a közönség. A darab kapcsán elmondta: a „vágy” alatt nem kizárólag a szexuális vágyat kell érteni, hanem bármilyen más ösztönös vagy lelki vágyat. A produkcióval azt próbálják megértetni, hogy cselekedeteink következményeinek hatása sokkal nagyobb lehet, mint gondolnánk. Visky András hozzáfűzte: a kolozsvári társulat először ad elő Kroetz-darabot. A szerző híres darabjainak naturalizmusáról és realista dramaturgiájáról.
Keresztes Attila ugyanakkor Az özvegy Karnyóné és a két szeleburdiak című előadásról elmondta: Csokonai – amikor még nem létezett a mostani színházi terminológia – tündérjátékként határozta meg a darab műfaját, amelyet ma már abszurd drámának neveznénk. Az előadás megőrzi Csokonai nyelvezetét, ugyanakkor vannak benne vendégszövegek, amelyek kikacsintanak a kortárs nézőre.
Visky András ugyanakkor bejelentette: a színház világnapjára készülve február 27. és március 17. között miniévadot hirdetnek meg, amely keretében olcsóbbak lesznek a jegyek. A nagyvonalú kedvezménynek köszönhetően öt előadást csomagban mindössze 90 lejért lehet majd megtekinteni, diákok és nyugdíjasok pedig 60 lejért vásárolhatják meg a jegycsomagot. Hozzáfűzte, március 17-én a színház világnapjára meglepetéssel is készülnek a kolozsvári közönség számára.
Nagy Pál (1929 – 1979) erdélyi festő, grafikus, művészeti író és pedagógus munkássága előtt tiszteleg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központ soron következő tárlata.
A Jaful secolului (Az évszázad rablása) című alkotást nevezte Románia a 2026-os Oscar-díjra. A film – amely számos rangos fesztiváldíjat nyert már – egy valódi műkincslopás drámáján keresztül vizsgálja a Kelet és Nyugat közötti bonyolult viszonyokat.
Negyedik alkalommal szervezi meg a BukFeszt színházi fesztivált a Magyar Színházak Szövetsége (MASZÍN) a román fővárosban.
Őszi mozis csemege várja a filmrajongókat a Bánságban és a Partiumban szeptemberben. A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) két városban Temesváron és Nagyváradon is igazi különlegességekkel készül.
Puccini két egyfelvonásos darabját, A köpeny, valamint a Gianni Schicchi című műveket mutatja be egyazon produkció keretében a Kolozsvári Magyar Opera szeptember 18-án.
Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész október végén.
Öt friss magyar nagyjátékfilmet vetít romániai premierként az október 1. és 5. között zajló Filmtettfeszt filmfesztivál, amely további hat, az elmúlt egy-két évben készült egészestés fikciós alkotással várja a közönséget több mint 15 helyszínen.
Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.
Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.
Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.
szóljon hozzá!