
2010. november 04., 09:332010. november 04., 09:33
Az idén nyolcvanötödik életévét töltő Kristófi János festőművész (képünkön) egyéni kiállítását nyitották meg kedden Nagyváradon, a Vizuális Művészetek Galériájában. Aurel Roşu, a Romániai Képzőművészek Szövetsége nagyváradi fiókszervezetének elnöke a verniszázson azt mondta: a város emblematikus alakja a jellegzetes fehér szakállú Kristófi, aki a nagyváradi képzőművészek legidősebbike. Sok fiatal tartja mesterének, hiszen a város művészeti népiskolájában is tanít.
Kiderült: Kristófi a mai napig rendszeresen megteszi a lakása és műterme közötti távot, és naponta javítgat, hozzátesz valamicskét a munkákhoz. Márton Katalin festőművész, a kiállítás kurátora méltatta Kristófi János munkáit. Elmondta, izmusoktól mentes képein a visszafogott színek, elmosódott, ködszerű szürkék használata a művész szerénységét mutatja.
A kurátor Maria Zintz művészettörténész szavait idézve Kristófit azok közé a művészek közé sorolta, akik szeretett városuk, Nagyvárad értékeit klasszikus eszközökkel emelik művészi szintre. Kristófi János képein az a Várad elevenedik meg, amelyet avatatlan szemmel nehéz észrevenni. Minden festményén egy-egy városrészlet látható, akár épületeket, akár természeti képeket mutat – sokszor a kettő egyvelegét, hiszen a váradi városképnek ugyanolyan szerves részei a Körös-parti szomorúfüzek, mint a szecessziós paloták vagy templomtornyok.
Az idős mester megszokott közvetlenségével mutatta be saját tárlatát két unokája, Bence és László zenei előadása után. Arra szólította fel a megjelenteket, nézzék kritikus szemmel festményeit, hiszen ő maga sem elégedett velük soha. „Szeretném, ha megpróbálnának arra a hullámhosszra állni, amit én a képekkel elindítottam” – tanácsolta, s hozzátette: azt sem bánná, ha a kiállítás nézői egymás közt is vitákat indítanának arról, mi nem tetszik egy-egy képen.
Ő maga ugyanis, mint vallotta, soha nem elégedett tökéletesen azzal, amit alkotott. A december 15-én 85. születésnapját ünneplő Kristófi János kiállítását november 12-éig lehet látogatni a Fő utcai Vizuális Művészetek Galériájában hétfőtől péntekig 10 és 18 óra között, a belépés ingyenes.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.