Közösségi programokban is részt vállal a Puck

Számos közösségi programban vesz részt, új előadásokat mutat be a kolozsvári Puck Bábszínház magyar tagozata, amelynek nemrég kinevezett vezetőjét, Sarvadi Pault kérdeztük a tervekről.

Kiss Előd-Gergely

2017. március 07., 12:292017. március 07., 12:29

2017. március 07., 14:152017. március 07., 14:15

A korábbiakhoz képest több bemutatóval, rengeteg közösségi programmal készül idén a kolozsvári Puck Bábszínház–közölte lapunkkal Sarvadi Paul, az intézmény magyar tagozatának nemrég kinevezett vezetője.

Mint mondta, ha minden jól alakul, akkor idén összesen hat bemutatót tartanak, és ez óriási dolog lenne, hiszen tavaly összesen három új produkciót mutattak be. A tagozatvezető szerint a klasszikus bábszínházi előadások mellett látványos, modern produkciókat is szeretnének műsorra tűzni, ugyanakkor számos fesztiválon vesznek részt.

A külvárosi magyar gyerekekre is gondolnak

Először április 9-én a Pinocchio című előadást mutatják be Călin Mocanu rendezésében, a következő nagy bemutatóra pedig szeptember 20-án kerül sor: Szent László élete képekben a munkacíme annak a produkciónak, amit Szentirmai László, a Magyar Bábjátékos Egyesület alapítója rendez.

Arany János születésének 200. évfordulója apropóján a költő verseiből készül egy összeállítás, Urmánczi Jenő is rendez egy darabot, illetve György László is készül egy előadással. Sarvadi hozzáfűzte, március 21-ére, a bábszínház világnapjára is készülnek, az Életfa Családsegítő Egyesülettel közösen kincskereső játékkal lepik meg a gyerekeket. Március 16-án csatlakoznak a Kolozsvári Állami Magyar Színház gyermekmegőrző programjához: egyórás előadást mutatnak be.

Ezenkívül terveznek egy sor közösségi programot, így helyt adnak gyerekkoncerteknek, az áprilisi vakációra naponta kétórás programmal készülnek, többnyire műhelymunkákkal. A Puck Bábszínház más városokból, országokból is tervez meghívni produkciókat. Kolozsváron nemcsak a belvárosban, hanem a Monostoron, a Dacia moziban, illetve a Györgyfalvi lakónegyedi új sportkomplexumban is tartanak előadásokat havonta legalább egyszer, ugyanis a külvárosi iskolákban tanuló magyar gyerekekre is gondolnak. A Váróterem Projekttel is kötöttek megállapodást, ennek köszönhetően ingyen használhatják egymás előadótermeit. Idén a nagycsaládo­sok számára kedvezményes családi jegycsomagot vezetnek be, és lesz olyan előadás, amely után a szülők vásárlási utalványt is kapnak a jegy mellé, így olcsóbban vehetnek süteményt a környékbeli cukrászdákban a gyerekeknek. December 5-én Kovács Ildikó bábszínházi rendező születésének 90. évfordulójára készülnek egy ünnepséggel, munkásságát a román közönséggel is szeretnék megismertetni.

Teljes a magyar tagozat csapata

Sarvadi kifejtette, ami a társulatot illeti, hosszú távon szeretnének fiatal színészeket alkalmazni, ezért felvették a kapcsolatot a marosvásárhelyi színművészeti egyetemmel. Két évig nincs lehetőségük új színészeket felvenni, mert egyelőre nincs üresedés náluk, ugyanakkor szeretnék megtartani a jelenlegi csapatot. Legkorábban 2018-ban kerülhet erre sor, egyébként is akkorra fejezik be tanulmányaikat a mostani elsőéves hallgatók.

Összesen 11 színész tagja a magyar társulatnak, most teljes a csapat, hiszen valamennyi törvényesen engedélyezett állást betöltik a Puck Bábszínháznál. Mint részletezte, nagy szükségük lenne még egy grafikusra március 15-étől, de ha minden jól megy, ezt is megoldják. Kérdésünkre elmondta, természetesen jót tett a társulatnak, hogy február elsejétől a kormány 50 százalékkal növelte a közpénzekből működtetett kulturális intézményekben dolgozó előadóművészek – színészek, zenészek, táncosok –, valamint a kiszolgálószemélyzet juttatását. Javult a munkamorál, jobban érzik a társadalmi megbecsültséget is a bábszínház munkatársai, hiszen a legkisebb fizetések a mai napig a bábszínházakban vannak, még így is, hogy emelkedtek a bérek – magyarázta.

A tagozatvezető kitért arra is, hogy az elmúlt időszakban kilenc ember távozott a társulattól, ami bármelyik színháznál fennakadást okoz, hiszen újra kell szervezni a csapatot. Ráadásul a műszaki részlegről is távozott a bábszínház több munkatársa, így kinevezése után az első dolga az volt, hogy stabilizálja a helyzetet. „A színházban minimum öt évre kellene tervezni, most ott tartunk, hogy ha minden jól megy, ez a csapat minimum két évet együtt marad” – mondta.

A Krónika korábban írt arról, hogy február elején kiszorult az intézményből saját születésnapján a Puck Bábszínház magyar társulata, miután a román vezetés nem vette figyelembe kérését.
Kérdésünkre, hogy mennyire feszült a viszony az intézmény román igazgatója és a magyar társulat között, Sarvadi úgy nyilatkozott: valójában személyi konfliktus van Varga Ibolya bábszínházi rendező és Emanuel Petran igazgató között, ami természetesen kihat a munkára.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 11., csütörtök

Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész

Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész október végén.

Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész
2025. szeptember 10., szerda

Velencében díjazott nagyjátékfilmet is megtekinthet a közelgő Filmtettfeszt közönsége

Öt friss magyar nagyjátékfilmet vetít romániai premierként az október 1. és 5. között zajló Filmtettfeszt filmfesztivál, amely további hat, az elmúlt egy-két évben készült egészestés fikciós alkotással várja a közönséget több mint 15 helyszínen.

Velencében díjazott nagyjátékfilmet is megtekinthet a közelgő Filmtettfeszt közönsége
2025. szeptember 08., hétfő

Szabadtéri bulival indítja az évadot a jubiláló nagyváradi színház

Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.

Szabadtéri bulival indítja az évadot a jubiláló nagyváradi színház
2025. szeptember 08., hétfő

Próba közben megsérült a temesvári magyar színház színésznője

Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.

Próba közben megsérült a temesvári magyar színház színésznője
2025. szeptember 07., vasárnap

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál

Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál
2025. szeptember 06., szombat

Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia

Május elején nyílt meg és október 26-ig látogatható a Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia című időszaki kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban. Az idén 200 éves Magyar Tudományos Akadémiát bemutató tárlat nemcsak a tudományos közösséget szólítja meg.

Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia
2025. szeptember 04., csütörtök

Mátyás király szülőházában vetítik a Hunyadi-sorozatot

Különleges helyszínre érkezik a Hunyadi-sorozat: a kincses városban megnyílnak Mátyás király szülőházának kapui egy maratoni vetítésre.

Mátyás király szülőházában vetítik a Hunyadi-sorozatot
2025. szeptember 04., csütörtök

Erdélyből is sikeresen pályáztak a Csoóri Sándor-programban – idén 2,5 milliárd forint jut hagyományápolásra

A Csoóri Sándor-program részeként idén 2,5 milliárd forint támogatást osztanak szét 1600 népművészettel, néptánccal és néphagyományokkal foglalkozó szervezet között Magyarországon és külhonban is.

Erdélyből is sikeresen pályáztak a Csoóri Sándor-programban – idén 2,5 milliárd forint jut hagyományápolásra
2025. szeptember 02., kedd

Öt ország művészei érkeznek a kolozsvári WonderPuck Utcaszínházi Fesztiválra

Szeptember 5. és 7. között tartják a WonderPuck Utcaszínházi Fesztivált Kolozsváron.

Öt ország művészei érkeznek a kolozsvári WonderPuck Utcaszínházi Fesztiválra
2025. szeptember 01., hétfő

A parajdi károsultak segítésére, a közösségi összefogásra buzdított a temesvári színJÁTÉKOK

A parajdi bányakatasztrófa károsultjainak megsegítésére, a közösségi összefogás erejére hívták fel a figyelmet a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház hétvégi sporteseményének résztvevői.

A parajdi károsultak segítésére, a közösségi összefogásra buzdított a temesvári színJÁTÉKOK