
Az Ásókapa többek között arra keresi a választ, hogyan lehet elfogadni önmagunkat és a másikat
Fotó: Veress Albert - Blink Photography
Ebben a hónapban is folytatódik a Csíki Játékszín előadássorozata a Mikó-várban: ma 20 órától az Ásókapa című közösségi produkció lesz látható Bartalis Gabriella rendezésében, dramaturg Biró Réka és Deák Katalin.
2020. augusztus 05., 11:552020. augusztus 05., 11:55
Az Ásókapa azt igyekszik vizsgálni, hogy térségünkben mit jelent a házasság, milyen szabályok működtetik, hogyan oszlanak meg a feladatok, ki hozza a döntéseket, milyen elvárásaink vannak a párunkkal szemben, és milyen elvárásokat támaszt a társadalom velünk szemben? Hogyan lehet – egyáltalán lehetséges-e – harmonikus otthont teremteni, elfogadni önmagunkat és a másikat.
Játsszák: Dálnoky Csilla, Keresztes Szabolcs, Kányádi Anna, Márdirosz Ágnes, Puskás László, Vass Csaba.
Fotó: Veress Albert - Blink Photography
Szombaton 20 órától Szabó Enikő és barátainak a Versek és dalok című verskoncertje kerül műsorra. Versek és megzenésített versek József Attila, Kovács András Ferenc, Radnóti Miklós, Orbán János Dénes, Parti Nagy Lajos, Arany János, Szabó T. Anna, Lackfi János és Kemény István költők műveiből.
– írja Szabó Enikő ajánlóként a Versek és dalok című eseményhez. Előadják: Szabó Enikő (ének, gitár, dalszerző), Szabó Zsolt (zongora), Varga Nándor (gitár), Szabó Lóránt (perkúció), Barabás Tamás (basszusgitár).
Fotó: Veress Albert - Blink Photography
Rossz idő esetén az események a meghirdetett dátumot követő napokon tekinthetők meg, azaz az Ásókapa csütörtökön 20 órától, a Versek és dalok című verskoncert vasárnap 20 órától. Mindkét esemény helyszíne a csíkszeredai Mikó-vár udvara, a 20 lej értékű jegyek csak kezdés előtt egy órával válthatók a helyszínen. A helyek érkezési sorrendben foglalhatók el, és a járványhelyzetre való tekintettel számuk korlátozott. Információk a 0751-039026-os telefonszámon.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.
szóljon hozzá!