Hirdetés

Közösségformáló örökség Kolozsváron

•  Fotó: Horváth László

Fotó: Horváth László

Hétfő este hálaadó ünnepség keretében adták át a felújított Reményik Sándor Galériát Kolozsváron. Az evangélikus-lutheránus püspökség galériája immár tíz éve fogad be művészeti, kulturális eseményeket. Az ünnepségen megnyitották Tiry Péter festőművész Színdaráló című kiállítását is.

Krónika

2015. április 28., 19:432015. április 28., 19:43

Hálaadó ünnepség keretében avatták fel a kolozsvári evangélikus-lutheránus püspökség felújított Reményik Sándor Galériáját hétfőn este. Fehér Attila, az egyházkerület főtanácsosa beszédében emlékeztetett, a belvárosi pincehelyiséget Adorjáni Dezső Zoltán püspök javaslatára és megbízásából első ízben tíz évvel ezelőtt újították fel, ezt követően működött galériaként.

Az elmúlt évtizedben a galéria számtalan kiállításnak, könyvbemutatónak, és egyéb kulturális rendezvénynek adott otthont. Tavaly Guttmann Szabolcs építész javasolta az újbóli felújítást, amire megbízást is kapott a püspökségtől, többek között megerősítették a falakat, rendbe hozták a padlót és az egyéb szükséges munkálat végén korszerű hangosítást szereltek be. Az ünnepségen Adorjáni Dezső Zoltán püspök mondott áldást az épületre.

A rendezvényre Kelemen Hunor RMDSZ-elnök is ellátogatott, aki beszédében az épület múltját és remélt jövőjét állította párhuzamba. „A felújítással arra is gondolunk, hogy az újabb nemzedékek is megőrzik a falakat, azt a múltat, amelyet mi is örökségül kaptunk, és örökségül hagyunk” – fogalmazott.

A politikus szerint az evangélikus egyház egy olyan közösségi teret hozott létre, amely az elmúlt évek eseményei által egy meghatározó helyszín lett a kolozsvári magyarság életében. „Fontos, hogy az itt élő emberek érezzék, hogy a néhány évtizede még elrejtett terek, most ismét idevonzzák a közösséget” – jelentette ki Kelemen Hunor, hozzátéve, hogy az emberek nemcsak a családi fészket, de tágabb környezetüket is szeretnék otthonossá tenni, ami a Reményik Galéria esetében sikerült.

Wetzel Tamás, a magyar Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára kiemelte, hogy a galéria egy olyan szál, amely összetartja a közösséget. A politikus kiemelte, hogy Kolozsvár az erdélyi kultúra és művészet fővárosa, másként nem is jöhetnének létre ilyen galériák.
A beszédeket követően a megújult pincegalériában Tiry Péter festőművész Színdaráló című kiállítását nyitották meg. Az eseményen Hatházi András színművész szavalt, Horváth Zoltán és Oláh Orsolya pedig zenei betétekkel színesítette az eseményt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
Hirdetés
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
2026. március 26., csütörtök

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön

Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. március 24., kedd

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt

A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt
2026. március 24., kedd

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája

Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája
2026. március 23., hétfő

Szatmárnémetiben rendez Ionesco-darabot Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója

Szatmárnémetiben rendez Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, aki a Harag György Társulattal állítja színpadra Eugène Ionesco: A kopasz énekesnő című műve alapján készülő előadást.

Szatmárnémetiben rendez Ionesco-darabot Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója
Hirdetés
Hirdetés