Hirdetés

Markó Béla nyerte az idei Versversenyt

A TVR Erdélyi Figyelő című műsora által harmadszor megszervezett Versverseny közösségépítő szerepét emelte ki Pákai Enikő,a kolozsvári területi stúdió magyar adásának főszerkesztője a magyar költészet napja tiszteletére szervezett verseny hétvégi díjátadó ünnepségén.

2014. április 27., 18:112014. április 27., 18:11

Mint mondta, a kolozsvári színművészek által előadott költeményekre évről évre egyre többen szavaznak az Erdélyi Figyelő Facebook-oldalán, és ezáltal a versek olyanokhoz is eljutnak, akik nem rendszeres fogyasztói ennek a műfajnak.

A versenyt egyébként idén Markó Béla Csatolmány című verse nyerte, amelyet Laczkó Vass Róbert színművész és Szép András zongorista megzenésítve adott elő. A nyertesek ezúttal Lőrincz Gyula kolozsvári képzőművész alkotását vehették át, amelyen a toll és a pergamen mellett egy pálinkásüveg is helyet kapott.

A verseny ötletgazdája, Víg Emese tévés szerkesztő emlékeztetett: ezúttal is a „mágikus 11-es szám” köré épült a rendezvény, hiszen április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük a magyar költészet napját, így idén is 11 költő egy-egy frissebb versét válogatták be az irodalmi folyóiratok szerkesztőinek ajánlására.

Markó verse után egyébként Visky Zsolt és László Noémi verse volt a legnépszerűbb, de az összes versre sok szavazat érkezett. Markó elmondta: tulajdonképpen librettói díjat kapott, hiszen dalként nyert a vers az előadók megzenésítésében.

A Csatolmány című vers egyébként komoly történelmi, politikai kérdéseket boncolgat, ezzel kapcsolatban a szerző elmondta: amit mondani akar a közéletről, azt egyre inkább versekben, esszékben fogja elmondani eztán.

A díjátadón egyébként majdnem mindegyik, a versenyben résztvevő költő, és több színművész is jelen volt, Az alkotókkal egyenként röviden elbeszélgetett Víg Emese, majd egy-egy verset is felolvastak. A színművészek közül Albert Csilla nevettette meg a közönséget azzal, hogy előadta Demény Péter Művelt hetéra dala című versének általa átírt változatát: az eredeti versben szereplő világirodalmi alakokat kortárs erdélyi költők, írók neveire cserélte.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés