Közönségsikert várnak a vásárhelyi rockmaratontól

A rock nem válik vízzé Szucher Ervin • Annak ellenére, hogy tavaly hat ország kilenc rockbandája zenélt a Marosvásárhelyi Sportcsarnokban, alig néhány száz rajongó rázta a fejét a színpad elõtti küzdõtéren. Az idén viszont már spanyol és olasz fiatalok is helyjegyet foglaltak a pénteken délután 5 órakor kezdõdõ eseményre. Rajtuk kívül a szervezõk számos magyarországi és hazai rockerre számítanak. Boros Olimp fõszervezõ elmondta, hogy a honlapon számos olyan rajongó is bejelentette részvételét, aki utólag megbánta, hogy a tavaly nem utazott Marosvásárhelyre. A Monsters of Transylvania elnevezésû rockfesztivált szervezõ Oli! Management iroda képviselõi úgy vélik, tanultak a tavalyi kudarcból, amikor a számos neves együttes által szavatolt színvonal ellenére csekély érdeklõdés övezte az ország egyik legnagyobb rockeseményét.

Szucher Ervin

Szucher Ervin

2006. október 26., 00:002006. október 26., 00:00

Ezúttal kevesebb együttest hívtak meg, de úgy vélik, hogy ezek közül három csapat – a magyarországi nagyágyúnak számító Moby Dick, az Erdélyben elsõ ízben fellépõ, de az anyaországban egyre inkább teret hódító Sear Bliss meg a maratont záró Tûzmadár – már képes megtölteni a csarnokot. Rajtuk kívül csíki, máramarosi, kolozsvári és helyi együttesek zenélnek. A fennállásának 25. évfordulóját ünneplõ Moby Dick kétórás koncertet ígért, amelyen minden idõk legsikeresebb számait fogja elõadni. A szervezõk nem feledkeztek meg a nyugati rockfesztiválokon már régóta meghonosodott bemelegítõrõl sem. Hogy a csarnok megnyitására várakozó tömeg ne unatkozzék, egy szabadtéri kisszínpadon mutatkoznak be az elõadók, és nyújtanak ízelítõt az esti produkcióból.
Kérdésünkre, hogy a tavalyi veszteség után miként merészkedhet valaki újra saját tõkéjébõl rockfesztivált szervezni, Boros Olimp elmondta, hogy a külföldön megszerzett pénzét õ nem autó- vagy házvásárlásra akarja fordítani. „Persze, hogy jó lenne, ha ezúttal nyereséges lenne a fesztivál, de már most eldöntöttem, ha nincsenek nagy veszteségeim, jövõre is folytatom. Apámnak köszönhetõen, kiskorom óta rockzenén nõttem fel; ez már a véremben van” – jelentette ki a Krónikának a fiatal, vállalkozó szellemû rocker, aki nem titkolta: a nyáron azért idegenvezetõsködött afrikai államokban, hogy a gyûjtött pénzébõl ismét gyerekkori hobbijának hódoljon.

------------

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 11., csütörtök

Filmvetítésekkel és mozikoncertekkel tér vissza a TIFF Temesvárra és Nagyváradra

Őszi mozis csemege várja a filmrajongókat a Bánságban és a Partiumban szeptemberben. A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) két városban Temesváron és Nagyváradon is igazi különlegességekkel készül.

Filmvetítésekkel és mozikoncertekkel tér vissza a TIFF Temesvárra és Nagyváradra
2025. szeptember 11., csütörtök

Tragédia és komédia egyazon estén – Különleges premierrel, operanapokkal várja közönségét a Kolozsvári Magyar Opera

Puccini két egyfelvonásos darabját, A köpeny, valamint a Gianni Schicchi című műveket mutatja be egyazon produkció keretében a Kolozsvári Magyar Opera szeptember 18-án.

Tragédia és komédia egyazon estén – Különleges premierrel, operanapokkal várja közönségét a Kolozsvári Magyar Opera
2025. szeptember 11., csütörtök

Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész

Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész október végén.

Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész
2025. szeptember 10., szerda

Velencében díjazott nagyjátékfilmet is megtekinthet a közelgő Filmtettfeszt közönsége

Öt friss magyar nagyjátékfilmet vetít romániai premierként az október 1. és 5. között zajló Filmtettfeszt filmfesztivál, amely további hat, az elmúlt egy-két évben készült egészestés fikciós alkotással várja a közönséget több mint 15 helyszínen.

Velencében díjazott nagyjátékfilmet is megtekinthet a közelgő Filmtettfeszt közönsége
2025. szeptember 08., hétfő

Szabadtéri bulival indítja az évadot a jubiláló nagyváradi színház

Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.

Szabadtéri bulival indítja az évadot a jubiláló nagyváradi színház
2025. szeptember 08., hétfő

Próba közben megsérült a temesvári magyar színház színésznője

Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.

Próba közben megsérült a temesvári magyar színház színésznője
2025. szeptember 07., vasárnap

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál

Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál
2025. szeptember 06., szombat

Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia

Május elején nyílt meg és október 26-ig látogatható a Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia című időszaki kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban. Az idén 200 éves Magyar Tudományos Akadémiát bemutató tárlat nemcsak a tudományos közösséget szólítja meg.

Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia
2025. szeptember 04., csütörtök

Mátyás király szülőházában vetítik a Hunyadi-sorozatot

Különleges helyszínre érkezik a Hunyadi-sorozat: a kincses városban megnyílnak Mátyás király szülőházának kapui egy maratoni vetítésre.

Mátyás király szülőházában vetítik a Hunyadi-sorozatot
2025. szeptember 04., csütörtök

Erdélyből is sikeresen pályáztak a Csoóri Sándor-programban – idén 2,5 milliárd forint jut hagyományápolásra

A Csoóri Sándor-program részeként idén 2,5 milliárd forint támogatást osztanak szét 1600 népművészettel, néptánccal és néphagyományokkal foglalkozó szervezet között Magyarországon és külhonban is.

Erdélyből is sikeresen pályáztak a Csoóri Sándor-programban – idén 2,5 milliárd forint jut hagyományápolásra