
Eseménydús, mozgalmas esztendőt tud maga mögött a nyárádszeredai Bekecs Néptáncegyüttes, amelynek életében idén a Fölszállott a páva televíziós tehetségkutató döntője volt a csúcs, de rengeteg hazai és külföldi fellépést is jegyezhettek.
2014. november 26., 19:412014. november 26., 19:41
A társulat idén többnyire a Hagyatékok című műsorát adta elő, április végétől november végéig ötvenhétszer mutatták be. A népszerű és látványos műsornak nagy keletje volt határon innen és túl – mondta a néptáncegyüttes vezetője, Benő Barna Zsolt.
Rámutatott, csupán Marosvásárhelyen októberben tizenkétszer adták elő a Hagyatékokat a kulturális minisztérium és az Etnikumközti Kapcsolatok Hivatala (DRI) támogatásával. Ezen kívül felléptek Csíkszeredában, Kézdivásárhelyen, Kézdiszentléleken, Sepsiszentgyörgyön, Maroshévízen, Gyergyóalfaluban, Nagykárolyban és Zilahon is ugyanezzel a műsorral. Nyárádszeredai együttesként fontosnak tartják, hogy Marosvásárhelyen is közönséget „toborozzanak” maguknak, ami sikerült is, ezért remélik, hogy új műsoraikkal a jövőben legalább nyolc-tíz fellépést szervezhetnek a megyeszékhelyen – mondta a vezető.
Külföldön is fellépett a táncegyüttes az idén: augusztusban minden hétvégén Magyarországon voltak, sőt olyan hét is akadt, hogy kétszer is kiutaztak az anyaországba. A DRI-nek köszönhetően felléptek Szerencsen, többször Budapesten, Aszódon és környékén, valamint Mátészalkán. December 11-én ismét Budapesten „dolgoznak”, ugyanis részt vesznek a Fölszállott a páva és a Hagyományok Háza ismeretterjesztő programjában, amely a Kárpát-medence tájegységeinek kultúráját mutatja be.
A Bekecsnek a Mezőség táncait kell előadnia, ezért öt táncrendet készítenek elő, majd előadás után táncház keretében az alaplépéseket is megtanítják az érdeklődőknek. A Bekecsnek Nyárádszeredában és környékén huszonhat tánccsoportja működik – Nyárádszeredában például öt korosztállyal foglalkoznak.
A legkisebb, a 3-4 évesek csoportja szeptemberben indult és újdonság a Nyárád mentén: játszóház és táncház keretében már ebben a korban el kell kezdeni a népi gyermekjátékok révén az alaplépések megtanítását – véli Benő Barna.
„Nálunk még nem intézményesített a gyerekek néptánctanítása, de a magyarországiakkal szembeni lemaradást be kell hozni, a korosztályok közötti folyamatosságot meg kell őrizni, hogy a hazai fiatalok is – ha ezt a pályát választják – tizenöt–húsz év múlva úgy tudjanak színpadra állni, hogy a szakma és művészet elvárásainak eleget tegyenek” – mondta a vezető. A Bekecs együttes minden korosztálya és csoportja évzáró műsorokkal lép fel december végén.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.
szóljon hozzá!