
2011. augusztus 02., 07:292011. augusztus 02., 07:29
Látogatókban pedig nem volt hiány. Anca Silvia Raţiu, a segesvári önkormányzat szóvivője tegnap közölte, összesen 36 352 turista látogatta meg a középkori várat a július 27–31. között középkori hős tematikában lezajlott seregszemle során. A szóvivő által megvont mérlegből kiderült, a legnagyobb érdeklődés szombaton volt, amikor több mint 13 ezren érkeztek.
Többszörös premier volt egyébként az idei középkori fesztivál. Most tartott ugyanis először öt teljes napon át a seregszemle, s most érett igazi látványfesztivállá, ahogyan azt Liviu Pancu rendező, az esemény művészeti igazgatója megálmodta. A turisták pedig a világ minden sarkából idesereglettek, hogy láthassák a világ egyetlen lakott várát, s ahogy a fesztivál tematikája is rámutatott, egyúttal hősökkel is találkozhassanak. Igazi hősökként vonult fel és küzdött a részt vevő kilenc lovagrend, a hangulatról pedig hétközépkori zenét játszó együttes, illetve kilenc színtársulat gondoskodott.
„A menedzseri program kidolgozásakor az embert tartottam szem előtt, aki azért jön a várba, hogy szórakozzon, s valami soha nem tapasztaltat éljen meg” – hangsúlyozta a művészeti igazgató. Az idei fesztivál „sztárja” egyébként az általa színpadra vitt Merlin – a középkor varázslója című színdarab volt, ez vonzotta a legtöbb nézőt az öt nap során. Nem is csoda, hiszen az érdeklődők most láthatták Romániában első ízben egy középkori fesztivál saját produkcióját. A darab összesen 120 színészt vonultatott fel, akik hűen adták vissza a középkor hangulatát, aminek fokozásához egy középkori zenét játszó együttes is hozzájárult.
Nemcsak az előadások kápráztatták el a közönséget, igazi kulináris élményekben is részük lehetett a Segesvárra látogatóknak, akik hagyományos magyar és román étkeket egyaránt kóstolhattak. Népszerű volt például a gulyás és a kürtőskalács, de nagy keletje volt a házicsokinak és a különféle süteményeknek is. Bár kézművesvásárnak volt meghirdetve, nem hiányoztak a Drakula-szuvenírek sem, az árusok elmondása szerint pedig ezekből számottevő mennyiséget sikerült értékesíteni.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
szóljon hozzá!